Teltházas műhelymunkák 3 régióban


A témában 2009-ben elindított műhelymunkák az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával idén is folytatódtak "Aktuális ürügyeink az együttműködésre - A kulcskompetenciák fejlesztésének támogatása a bevezető, kezdő és alapozó szakaszban" címmel. Ezúttal a nyugat-dunántúli, az észak-magyarországi és a közép-dunántúli régió általános iskoláinak első 6 évfolyamán dolgozó pedagógusaival találkoztunk.
A műhelymunka-sorozat egy országos szintű párbeszéd kezdeményezése annak érdekében, hogy az oktatási és képzési intézményekben a napi pedagógiai munka szerves részévé váljon a kompetencia-alapú oktatás. A gyakorlati megközelítésű előadások és a helyi iskolai jó gyakorlat bemutatása mellett a résztvevőknek lehetőségük volt személyes véleményük, tapasztalataik, saját jó gyakorlatuk megosztására is, valamint részt venni a témához kapcsolódó mini-tréningeken.
A rendezvény sikerét az alábbi résztvevői visszajelzések is igazolják:
"Hasznosnak tartottam a projektoktatás bemutatását. A gyerekeknek és a pedagógusoknak is jobb, ha nem mindig a megszokott környezetben tanulnak / tanítanak."
"Köszönjük szépen a sok hasznos ötletet, gyakorlati tippet és az élénk, jó előadásmódot."
"Jó hangulatú előadások, jól felkészült előadókkal."
"Arra ösztönöz, hogy a frontális osztálymunka helyett próbáljuk a kooperatív munkamódszereket alkalmazni"
"Újra megerősödött bennem az érzés, hogy nagyon felemelő közösen dolgozni!"
"Legyen része ebben az élményben minél több pedagógusnak. Ezt kívánom mindnekinek!"
"Jó, hogy a gyakorlatban közvetlenül felhasználható információkat és segítséget kapunk!"
"Jó volt másokkal megosztani a gondolatokat, látható, hogy mennyire együtt gondolkodunk."
"Ösztönző volt a gyakorlati feladatok megoldása, és elgondolkodtató miként tudnám saját módszereimet és a tanultakat összehozni..."
"Szeretnék minél több ilyen hasznos és tartalmas képzésen részvenni a TKA szervezésében"
A győri, miskolci és veszprémi műhelymunkák prezentációit, a minitréningek anyagait, segédleteit, és a rendezvényeken készült fotók válogatását megtalálják ide kattintva.


, mellyel összegyűjtheti az Ön számára fontos cikkeket egy listába. A szolgáltatást regisztrációt követően veheti igénybe. Belépett felhasználóként személyes kezdőlapján rögtön megtalálja megjelölt cikkeit, amit a rendszer mindaddig megőriz, amíg Ön azt el nem távolítja. A rovatokban a megjelölt cikkek mellett a
ikont láthatja.


Tempus Közalapítvány, 2008 © Minden jog fenntartva |
Ha még nem regisztrált portálunkon, kattintson ide!