ÉlményMűhely – Kreatív Iskolanap Pedagógusoknak Miskolcon


A pedagógusoknak szóló Kreatív Iskolanapra, csaknem száz tanár látogatott el, akik Dr. Bérczi Szaniszló (ELTE) és Kabai Sándor „Szerkezetek kutatása a molekuláktól az űrállomásokig”, majd pedig Kelle Antal designer, mérnök „A művészet, a tudomány és játék a határán” című előadását követően, hat különböző műhely munkájában vettek részt. A nyitóelőadásokhoz kapcsolódó műhelyek mellett, Dr. Klein Sándor (PTE) gondolkodásfejlesztő játékokat, Saxon-Szász János és Dárdai Zsuzsa (MADI) a SAXON-POLIUNIVERZUM játék-kollekciót, Dr. Stettner Eleonóra M. C. Escher mintáinak háromdimenziós modellezését, Szabó Ildikó (ANK – Pécs) pedig George Hart (USA) matematikai papírszobrának elkészítését és pedagógiai alkalmazhatóságát mutatta be.

A napot Dr. Klein Sándor által facilitált Rogers-beszélgetés, majd pedig az első magyarországi ZomeTool munkacsoport (<www.zometool.com>) két tagja, Dr. Stettner Eleonóra és Szabó Ildikó által vezetett „Matematikai Testépítő Műhely” zárta. Az ÉlményMűhely projekt műhelyvezetői a 2010 júliusában Pécsett megrendezésre kerülő Bridges Világkonferencia (<www.bridgesmathart.org/bridges-2010/>) matematika-pedagógiai fontosságára is felhívták a jelenlévők figyelmét.
A pécsi és kaposvári ÉlményMűhelyek sikere után, a miskolci esemény fogadtatása is azt bizonyítja, hogy a tanárok között nagy igény és érdeklődés mutatkozik az innovatív pedagógiai gyakorlatok cseréjére, a matematika játékos tanításában rejlő lehetőségek élményszerű, közös felfedezésére. Az ÉlményMűhely – Kreatív Iskolanapot megalapozó szemlélet átadását fontosnak tartva, a program elindítója Fenyvesi Kristóf (Jyväskyläi Egyetem, Finnország), Dr. Stettner Eleonóra és Szabó Ildikó szakkonferenciákon is bemutatják törekvéseiket. A közeljövőben megrendezendő Művészeti nevelés az iskolában és az iskolán túl - konferencia kerekasztal-beszélgetésén az ÉlményMűhely projektet Szabó Ildikó képviselheti majd.

Kapcsolatok:
ÉlményMűhely – Mozgalom az Élményközpontú Matematika-oktatásért:
www.elmenymuhely.hu
Nemzetközi koordinátor:
Fenyvesi Kristóf – fenyvesi.kristof@gmail.com
Szakmai vezető:
Szabó Ildikó – szaboildi57@gmail.com


, mellyel összegyűjtheti az Ön számára fontos cikkeket egy listába. A szolgáltatást regisztrációt követően veheti igénybe. Belépett felhasználóként személyes kezdőlapján rögtön megtalálja megjelölt cikkeit, amit a rendszer mindaddig megőriz, amíg Ön azt el nem távolítja. A rovatokban a megjelölt cikkek mellett a
ikont láthatja.


Tempus Közalapítvány, 2008 © Minden jog fenntartva |
Ha még nem regisztrált portálunkon, kattintson ide!