QALL- Végzettséget mindenkinek!

Nyugat-Dunántúl, Szombathely - 2014. március 18.

„Tegyünk együtt a korai iskolaelhagyás ellen a Nyugat-Dunántúl régióban!" címmel március 18-án, kedden rendkívül színvonalas helyi kezdeményezések bemutatásával, izgalmas szektorközi kerekasztalbeszélgetséekkel és számos résztvevő érdeklődése mellett valósult meg Szombathelyen a QALL – Végzettséget mindenkinek! projekt ötödik regionális konferenciája.

Ezúton is gratuláció és köszönet illeti a megyei koordinátor kollégákat: Gelle Máriát Vas megyéből, Kleizerné Tamás Györgyit Győr-Moson-Sopron megyéből és Kiss Andreát Zala megyéből.

A Nyugat-Dunántúl régióban lezajló konferencia célja a korai iskolaelhagyás problémája iránti érzékenyítés a témában érintett „szakmák" szakemberei, vezetői, döntéshozói körében, a korai iskolaelhagyásból származó hátrányok megszüntetését, csökkentését szolgáló jó gyakorlatok bemutatása és szélesebb körben való megismertetése, az együttműködési irányok, szakmaközi együttműködések formáinak meghatározása, a hálózatépítés elindítás voltak - és ezek a célok meg is valósultak sikerrel.

Bemutatott előadások

Köszöntő
Juhász Judit, projektkoordinátor, Tempus Közalapítvány

A korai iskolaelhagyás jelensége Magyarországon
Bognár Mária, kutató, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.

Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményei a korai iskolaelhagyás szempontjából
Turzó-Németh A. Violetta, szociológus, Echo Szociológiai Kutatóintézet

Nemzetközi és hazai törekvések a korai iskolaelhagyás ellen
Mihályi Krisztina, projektkoordinátor, Tempus Közalapítvány

Jó gyakorlatok I. A HÍD program
Bokor Róbert, igazgató-helyettes, Hefele Menyhért Építő és Faipari Szakképző Iskola

Jó gyakorlatok II.: Civil és egyházi segítség (nem volt prezentációja)
Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész

Jó gyakorlatok III.: "Itt kiköthetsz"- DIÁKSZIGET ifjúsági projekt
Gángó Zsuzsanna, szakmai vezető, Izsák Imre Általános Művelődési Központ

Jó gyakorlatok IV.
dr. Szakácsné Foki Katalin, elnök, Iskolakultúráért - Esélyteremtésért Egyesület

Összegzés munkaerő-piaci szemszögből
Németh Zsolt, igazgató helyettes, Vas Megyei Kormányhivatal MK


A koordinátorok által készített összefoglaló itt érhető el.

Sajómegjelenések

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »