Méltányosság az oktatásban
Az oktatás méltányossága Közép-Európában – regionális elemzés
A magyar kormány egész életen át tartó tanulásra vonatkozó stratégiájának gyakorlati megvalósítását szolgáló konkrét lépések 5 prioritás köré csoportosíthatók, amelyek közül az egyik az oktatás, képzés esélyteremtő szerepének erősítése. E keretrendszerben fokozott figyelem irányul az alacsony képzettségűek, lemorzsolódók egész életen át tartó tanulásban való részvételére, a társadalmi kirekesztődés megelőzésére.
A 2008-as projekt célja az OECD által meghatározott 10 lépés alapján a legfontosabb oktatáspolitikai teendők azonosítása az együttműködésben részt vevő 6 közép-európai országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia), 2 műhelymegbeszélés keretében, magyar és külföldi szakértők részvételével. A projekt végére a régió országaiban összehasonlításra került a részt vevő országok - a témában releváns - oktatáspolitikai gyakorlata, konkrét javaslatok születtek a témában illetékes döntéshozók számára.
Projekttevékenységek
1. műhelytalálkozó – 2008. május
Az első találkozón a részt vevő országok mindegyikéből, az oktatásért felelős minisztérium delegáltjaként 2-2 szakértő vett részt. A cél olyan témák azonosítása volt , melyek az egész régió számára relevánsak az OECD tanulmány javaslatai alapján az adott témakörben.
Országtanulmányok és összefoglaló kidolgozása – 2008. május-szeptember
A találkozót követően, annak tapasztalatait felhasználva, a résztvevők saját országukról készítettek egy értékelést az adott témakörben. Az országtanulmányok a későbbiekben egy közös tanulmánykötetben kerültek szerkesztésre, mely várhatóan 2009 nyarán jelenik meg.
2. műhelytalálkozó – 2008. november
A második találkozón szintén 2-2 szakértő volt jelen a részt vevő országokból, emellett 20 hazai szakértőt is bevontunk a projekteredmények magyarországi és a régióban történő elterjesztése érdekében. A cél olyan javaslatok összeállítása volt döntéshozók számára, melyek a projekt keretében készült összefoglaló országtanulmányok tanulságaira épültek.



Tempus Közalapítvány, 2008 © Minden jog fenntartva |