Szakpolitikai hírlevél

A befelé irányuló mobilitás gazdasági hatásának mérése

Kutatási összefoglalók a Tempus Közalapítvány honlapján

A Tempus Közalapítvány folyamatosan elemzi a bejövő hallgatói mobilitás tendenciáit és hatásait. Ezek a felmérések elsősorban a Stipendium Hungaricum Ösztöndíj Programra, annak a nemzetközi hallgatói mobilitásban betöltött szerepére fókuszálnak, de egyre több elemzés foglalkozik a mobilitás egyéb aspektusaival, tényezőivel is. 

A befelé irányuló felsőoktatási mobilitás gazdasági hatásainak mérése című kutatást Dr. M Császár Zsuzsanna egyetemi docens kutatásvezető és munkatársai végezték az elmúlt közel egy évben. A Tempus Közalapítvány honlapján elérhető kutatási összefoglaló a kutatás főbb eredményeit és következtetéseit tárgyalja. A kutatás célja a nemzetközi hallgatók egyes célcsoportjainak (az Erasmus+ hallgatók, a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasok és önköltséges hallgatók) helyi, illetve rendszerszintű gazdasági szempontú hatásának mérése, valamint a hallgatók mint fogyasztói réteg szerepének, valamint súlyának vizsgálata volt. A kutatás emellett kiemelten fókuszált a befelé irányuló mobilitás multiplikatív gazdasági hatásaira, a gazdaságba áramló közvetlen befizetések feltárására. A mobil hallgatók turisztikai szerepe, illetve az egyes egyetemvárosok studentifikációs folyamataiban való részvétele számottevő, fontos aspektusa a befelé irányuló mobilitásnak. A fenti hatások sajátosságait regionális eloszlásban és az egyes hallgatói csoportok esetében is vizsgálták a kutatók. 

A kutatás nemcsak eredményeiben, hanem módszertanában is meghatározó; fontos kutatásként hozzájárul a nemzetközi hallgatói mobilitás hatásának és a mobilitás gazdasági folyamatokban betöltött szerepének tudományos elemzéséhez. 

A kutatási összefoglaló a felsőoktatás valamennyi szereplője számára érdekes információkat nyújt a 2020 elején megfigyelt folyamatokról. A kiadvány angol      és magyar    nyelven is elérhető a Tempus Közalapítvány honlapján.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »