Szakpolitikai hírlevél

A felnőttek lehetőségeinek növelése kompetenciafejlesztések és átképzések által

Idén februárban jelentette meg a CEDEFOP a Cedefop reference series publikációs sorozatában A felnőttek lehetőségeinek növelése kompetenciafejlesztések és átképzések által című kiadványát. A jelenlegi tanulmány a kompetenciafejlesztésre és átképzésre képes felnőtt népesség alcímet kapta és ez az első része a CEDEFOP azonos című kutatásán alapuló eredmények bemutatásának.

A tanulmányban leíró statisztikákat találnak az EU28+ (EU 28 tagállama + Izland és Norvégia) országaira vonatkoztatva az alacsony képzettségű felnőtt lakosság kapcsán. A szerzők megpróbálják megbecsülni az alacsony képzettségű felnőtt lakosság nagyságát az iskolai végzettségen túlmutató, a készségek és kompetenciák szélesebb körét vizsgáló kutatásuk alapján. Ehhez figyelembe veszik a digitális készségeket, olvasási és számolási készségeket, akárcsak a készségek elvesztését és elavulását. A tanulmány alcsoportokat is meghatároz az alacsony képzettségű felnőttek között azáltal, hogy az egyes készségek kapcsán kik a legveszélyeztetettebbek.

Az érintett felnőtt lakosság méretének és összetételének megismerésével és megértésével célzottabb és hatékonyabb kompetenciafejlesztések és átképzések tervezhetők.

A kiadványhoz kiegészítéseként elkészítették a vizsgálatba bevont minden egyes ország statisztikai adatlapját is, ahol többek között az adott országra vonatkozó statisztikákat vetették össze más országok eredményeivel. A tanulmány és a kutatás felnőtt lakosságon a 25-64 év közöttieket érti, a digitális készségek mellett pedig olyan kognitív készségeket is vizsgáltak, mint az írni-olvasni tudás és a matematikai kompetenciák. Ez alapján, Magyarországon ennek a lakosságnak a digitális készségei átlag alattiak a vizsgált szempontok tekintetében (soha nem használt internetet, keveset használ internetet, alapvető digitális készségek megléte), több készség kapcsán (írni-olvasni tudás, matematikai kompetenciák, problémamegoldás) viszont nem volt vizsgálható adat, így ezeket nem tudták összevetni másokéval. A kutatás szerint Magyarországon 31,6%-40,4% közötti a kompetenciafejlesztés és átképzés által fejlesztendő felnőttek aránya a teljes felnőtt lakosság számához viszonyítva. Ezzel a többi országgal való összehasonlításban nagyjából a középmezőnyben helyezkedünk el. Magyarországon főleg az idősebb korosztály, a munkanélküliek és az inaktívak között vannak nagyobb számban alacsony képzettségű emberek. A statisztikák között egy érdekes összehasonlítás is található a fenti munkanélküliek és inaktívak valamint a foglalkoztatott felnőttek között a végzettség és a digitális készségek kapcsán, mindkét esetben természetesen a foglalkoztatottak javára. Kimutatták azt is, hogy a munkanélküliek között nem csak az idősebbek, de a legfiatalabb felnőtt korosztály végzettsége és digitális kompetenciái is jelentősen elmaradnak az országos és az európai átlagtól.

A kiadványt itt tudja elolvasni.

A Magyarországra vonatkozó statisztikákat ebben a dokumentumban találja.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »