Szakpolitikai hírlevél

A társadalmi befogadás színterei az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület projektekben

A Tempus Közalapítvány november 29-én tartotta meg idei szakpolitikai rendezvényét, melynek fókuszában a társadalmi befogadás állt. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők számára átfogó képet adjon a szakterület hazai és nemzetközi helyzetéről, az inklúzió és az Erasmus+, valamint az Európai Szolidaritási Testület programok kapcsolatáról, a programok nyújtotta lehetőségekről.

A plenáris program során Fazekas Ágnes Sarolta, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézetének munkatársa, valamint Verses István, a Tempus Közalapítvány Erasmus+ Programirodájának igazgatója tartottak előadásokat.

A folytatásban párhuzamos szekciókban interaktív projektbemutatók következtek, ahol olyan projektek mutatkoztak be minden szektort felölelve, amelyek sikeresen járultak hozzá a társadalmi befogadás megerősítéséhez a fenti programokban.

Az eseményen közel 90 fő vett részt.

A konferencia programja és az előadások anyagai ITT érhetőek el.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »