Szakpolitikai hírlevél

Az európai oktatási szakpolitika prioritásai – Fókuszban a transzverzális készségek fejlesztése a versenyképesség növelése érdekében - szakmai konferencia

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU és Nemzetközi Szervezetek Főosztályának kezdeményezésére és támogatásával 2016. május 10-én a Tempus Közalapítvány szakmai konferenciát szervez, melynek célja az európai oktatási célkitűzések hazai megvalósulási folyamatának támogatása az Európai Unió Oktatás és képzés 2020 (ET2020) szakértői munkacsoportok eredményeinek megosztásán keresztül.

A szakmai konferencia témája:

Az európai uniós koordinációs mechanizmusok egyik fontos eleme a tagállamok által delegált, elsősorban kormányzati szakértőkből álló munkacsoportokban zajló tevékenység. Feladatuk egy-egy kulcsfontosságú oktatáspolitikai témakör feldolgozása, közös ajánlások megfogalmazása részben a közös európai szakpolitika alakítása, részben pedig a tagállamok implementációs folyamatainak támogatása érdekében. A szakmai konferencián röviden összefoglalásra kerülnek a 2014-2015 között működő ET2020 munkacsoportok eredményei, melyet részletesen a 2016 májusában megjelenő Az európai oktatási szakpolitika prioritásai – Az ET2020 szakértői munkacsoportok tevékenységének tükrében című kiadvány foglal össze. A kiadvány az európai szakpolitikai hátteret is feltárva mutatja be az egyes munkacsoportok[1] eredményeit és a kapcsolódó szakmai anyagok, kutatások, fejlesztések legfontosabb üzeneteit.

A szakmai konferencia során, az európai törekvésekkel és ajánlásokkal összhangban az egyes szakterületek közti szakmai konzultációt állítjuk a középpontba, teret és lehetőséget teremtve a szakpolitikai tanulási és adaptációs folyamatnak. Éppen ezért a rendezvény fókusztémájának egy szakpolitikákon átívelő területet, a transzverzális kompetenciák fejlesztését választottuk, melyek közül hármat– digitális kompetencia (IKT), kezdeményező- és vállalkozási készség, idegen nyelvek ismerete – a konferencia délutáni szekcióiban tárgyalunk. E kulcskompetenciák a 21. század sikeres állampolgárának fejlesztendő alapkészségeiként lettek definiálva, fejlesztésük az oktatási és képzési rendszerek együttműködésében valósítható meg, hiszen fontos szerepük van az alapfokú oktatásban csak úgy, mint a korszerű szakképzési rendszerekben, de meghatározó tényezői a felsőoktatási versenyképesség fokozásának vagy a felnőttkori szervezett vagy informális tanulásnak.

A rendezvény konkrét célkitűzései:

· Az EU Oktatás és képzés 2020 szakértői munkacsoportokban zajló tevékenység során keletkezett tudás átadásában, közvetítésében és felhasználásában szükséges ágazatok közti együttműködés, a szakemberek közti párbeszéd és hálózatosodás erősítése.

· A rendezvény hozzájárulása az európai szakpolitikai fejlesztések és a hazai adaptációs lehetőségek gyakorlati megismeréséhez, közös feltárásához a meghívott szakemberek körében.

· Nemzetközi gyakorlatok megismerésének előmozdítása a munkacsoportokban résztvevő szakértők tapasztalataira támaszkodva és a megismert interaktív európai munkamódszerek alkalmazásával.

Amennyiben érdeklődik a rendezvény iránt, kérjük regisztráljon a linkre kattintva.

A SZAKMAI KONFERENCIA PROGRAMJA

Időpont: 2016. május 10. kedd 9.30-16.00h

Helyszín: Tempus Közalapítvány, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. 6. emelet, Brüsszel terem

9.00 – 9.30

Regisztráció

9.30 – 12.45

Plenáris előadások

Köszöntő

Az ET 2020 munkacsoportok szerepe a szakpolitika alkotás támogatásában

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Bevezető előadás

Az oktatási ügyek koordinációjára irányuló európai folyamatok

Szegedi Eszter

Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoport

Előadás

Az Eurydice Iroda tevékenysége

Hatony Sára

Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet, Eurydice Iroda

11:00 – 11:15

Kávészünet

Panel-beszélgetés

Az ET2020 munkacsoportok eredményei és adaptálási lehetősége a hazai szakpolitika számára

Fókuszban: az oktatási alszektorok kapcsolódási pontjai és a transzverzális kulcskompetenciák fejlesztése

Moderátor: Kovács István Vilmos, ELTE PPK

Beszélgetőpartnerek: Hunya Márta (OFI), Imre Anna (OFI), Gálffy Kolos (EMMI), Réti Mónika (OFI), Stéger Csilla (OH), Szigeti Ádám (EMMI)

12:45 – 13:30

Szendvicsebéd

13.30 – 16.00

Szekciók

1.       szekció

Kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia

·         A Vállalkozói Készségek Európai Referencia Keretrendszerének bemutatása

·         A kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia, a kreativitás és az innováció hazai fejlesztési lehetőségei

Réti Mónika, Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet

Csernovitz Adél, Tempus Közalapítvány

2.       szekció

Digitális kompetencia, IKT eszközök használata és online tanulás

·         A Digitális Kompetencia Keretrendszer és mérési eszközök bemutatása

·         A digitálisan kompetens oktatási intézmények európai keretrendszere

·         A digitális írástudás hazai fejlesztési lehetőségei

Hunya Márta és Rózsa Gábor, Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet

Farkas Bertalan Péter, Tempus Közalapítvány

3.       szekció

Idegen nyelvek tanulása, nyelvoktatás Európában

·         Nyelvoktatás a közoktatásban

·         Nyelvoktatás és foglalkoztatás

·         Összehasonlító elemzések a nyelvtudás mérésének területén

Gálffy Kolos és Kolosyné Bene Krisztina, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Szabó Csilla, Tempus Közalapítvány

4.       szekció

Iskolapolitika

·         Folyamatos szakmai fejlődés a pedagógusképzés és az életpálya során

·         Az együttműködésen alapuló tanulási környezetek biztosítása

·         Átfogó iskolai megközelítés

Stéger Csilla, Oktatási Hivatal

Imre Anna, Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet

Abari-Ibolya Emese, Tempus Közalapítvány

 


[1] EU2020 munkacsoportok 2014-2015 között: Iskolapolitika: Korai iskolaelhagyás és Tanárképzés, Transzverzális készségek: Digitális kompetenciák, Vállalkozói készség és Idegen nyelvek, Szakképzés, A felsőoktatás modernizációja, Felnőttkori tanulás, Digitális és online tanulás

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »