Szakpolitikai hírlevél

Beszámoló: Bepillantás a szakpolitika-alkotásba a Tempus Közalapítvány képzéseivel

A Tempus Közalapítvány – az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU és Nemzetközi Szervezetek Főosztályának megrendelésére – 2018 márciusában és áprilisában a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium programjegyzékében akkreditált képzéseket szervezett a minisztérium államtitkárságain dolgozók számára két témakörben:

  • EU-angol közép- és felsőfokú nyelvtudással rendelkezők számára 
  • Szakpolitika-alkotás és tárgyalástechnika bevezető és haladó kurzus magyar és angol nyelven 

A képzések célja az volt, hogy a résztvevők a kurzusok elvégzése után:

  • rendelkezzenek a szakterületükhöz kapcsolódó alapvető általános, illetve szakspecifikus elméleti és gyakorlati ismeretekkel, tudásuk rendszerbe szerveződjön; 
  • magabiztossá váljanak abban, hogy az EU testületeinek munkájában – beosztásukból és feladataikból adódó szinten – részt tudjanak venni és képviselni tudják intézményük és szakterületük érdekeit; 
  • olyan szakmai finomságokat sajátítsanak el az uniós kitekintés során, melyek a területen eltöltött több év ellenére is újak lehetnek a számukra; 
  • fel tudják vállalni a felelősséget a saját és az általuk vezetett szakmai csoportok munkájáért, eredményeiért és kudarcaiért, szakmai döntéseiket, érdekeiket képviselni tudják; 
  • ismerjék szakterületük szakmai szókincsét (anyanyelven és angol nyelven);
  • világosan átlássák és értsék az EU-ban zajló szakpolitika-alkotás számukra releváns alapfogalmait, az EU intézményeinek működését, az egyes tagállamok közötti együttműködés folyamatait;
  • áttekintsék az EU-ban előforduló tárgyalási helyzeteket, az azokhoz kapcsolódó tárgyalástechnikai ismeretekkel gazdagodjanak, mely ismereteket gyakorlati, szimulációs feladatokon keresztül ki is próbálhassák.

A Szakpolitika-alkotás az EU-ban c. képzéseken az alábbi témakörök kerültek feldolgozásra (többek között):

  • Az Európai Unió aktuális prioritásai és annak hatása a hazai szakpolitikákra
  • A legfontosabb stratégiai dokumentumok, a stratégiai célkitűzések előrehaladása: Európa 2020, Európai szemeszter, országjelentés, országspecifikus ajánlások, uniós szakterületi munkaprogramok/ stratégiák 
  • Az uniós intézmények közötti együttműködés, az intézményi struktúrában való eligazodás
  • A tanácsi döntéshozatal, a minisztériumi munkatársak feladatai a folyamatban
  • Az Európai Bizottság és a tagállamok minisztériumai közti együttműködés

A képzések lebonyolítására 11 képzési napon, összesen 72 tanórán, több mint 100 fő részvételével került sor 2018. március 5. és április 17. között. A képzés tematikáját a megrendelő igényei alapján, továbbá a jelentkezőknek kiküldött, a felkért oktatókkal (Fischer Márta, Loboda Zoltán és Kovács István Vilmos) együttesen elemzett előzetes igényfelmérő kérdőívek alapján állítottuk össze. Néhány jelentkező több képzési napon is részt vett. 

Az egyes alkalmak végén a hallgatókat a képzés értékelésére kértük szóban és írásban, majd e-mailben online visszajelző kérdőívet is küldtünk ki a számukra. A résztvevők mind szóban, mind írásban kiemelték az oktatók felkészültségét, a tananyag gazdagságát és a képzéseken alkalmazott módszertanok hatékonyságát. A résztvevők nyilatkozatai alapján elmondható, hogy a képzésen elhangzottakat relevánsnak gondolták, és úgy ítélték meg, hogy a megszerzett ismereteket és készségeket alkalmazni tudják majd a mindennapokban.

Összességében elmondható, hogy a képzéssorozat pozitívan zárult.

A cikket összeállította: Blaskóné Szűcs Marianna,  képzési és projektkoordinátor, Tudásmenedzsment Csoport, Tempus Közalapítvány Képzőközpont

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »