Szakpolitikai hírlevél

Kiadványajánló: E+ projektek kicsikről nagyoknak

Az Európai Oktatási Térség kiemelt szakpolitikai témája a Magas színvonalú koragyermekkori nevelés és gondozás. Indoklása egyértelmű: „Az emberi élet korai évei meghatározó jelentőséggel bírnak, hiszen nagyban befolyásolják az egyén tanulmányi előmenetelét, munkaerőpiaci elhelyezkedését, valamint társadalmi beilleszkedésének esélyeit. A kisgyermekkori nevelés és gondozás alapozza meg a későbbi tanulást, tehát hatékony beruházás az oktatásba és a képzésbe.” Most egy kötetben gyűjtötték össze a témával foglalkozó Erasmus+ projektek eredményeit az elmúlt évekből.

Az Európai Unió Kiadóhivatala idén februárban jelentette meg az Erasmus+ és a Kora gyermekkori Nevelés és Gondozás (Erasmus+ and Early Childhood Education and Care (ECEC)) kiadványát, melyben az előző, 2020-ban zárult programszakaszban nyertes KA1-es (egyéni mobilitások), KA2-es (innovációt és jó gyakorlat cserét támogató együttműködések) és KA3-as (szakpolitikai reformok támogatása) projekteket és eredményeiket gyűjtötte össze a témában. A bemutatott projektek kiválasztási szempontja volt, hogy eredményeikkel járuljanak hozzá a kora gyermekkori nevelés és gondozás magas színvonalú ellátásához. A kötet célja, hogy a jó gyakorlatok bemutatása révén másokat is ösztönözzenek a programban való részvételre, ebben a szakpolitikai témában.

A kötet eggyel továbblép a projektek szimpla bemutatásánál. Az összefoglaló utáni részekben röviden olvashatunk az ECEC európai minőségi keretrendszeréről, majd a megvalósult egyéni mobilitási (KA1) és partnerségi (KA2 és KA3) projektek és a program hatáselemzése következik. Ez utóbbi sorra veszi a program kínálta lehetőségeket (munkatársak részvétele külföldi továbbképzéseken, tananyagfejlesztés, az ECEChez való hozzáférés megkönnyítése, inklúzió, stb.), valamint ezek megvalósítását és hatásuk vizsgálatát a példaként állított projektekben.

A Policy lessons részben az ECEC területen dolgozó munkatársak szakmai fejlesztéséről, a hozzáférés és az inklúzió, a tananyag, a monitoring és értékelés valamint az irányítás és pénzügyi támogatás témakörökben fogalmaz meg a kiadvány a projektek tevékenységei és eredményei alapján néhány tanulságot.

Természetesen a projektek bemutatása is megtörténik, mintegy alátámasztásaként az előzőeknek. Az érdeklődő olvasónak minden segítséget megadva, altémák szerint csoportosítva, hogy fókuszáltan találjon rá az őt érdeklő témában megvalósított projektre. Külön csoportban vannak pl. az inklúziót támogató ECEC projektek, SNI-s gyerekek támogatását segítő ECEC projektek, a családdal való együttműködés is külön téma, de pl. a tananyag (curriculum) témakörből hat altémában kereshetünk projekteket. Van többek között STEM, kisgyermekkori nyelvoktatás vagy multikulturalizmus a tananyagban témakör is.

A bemutatott projektek között tíz magyar részvételűt is találunk.

A kiadvány másik célja, hogy a projekteredmények Európa szerte eljussanak az ECEC szakemberekhez. Egyfajta felhívás számukra, hogy használják a nemzetközi kollégáik által kifejlesztett sok nagyszerű eredményt (oktatási segédanyagok, tanítási útmutatók, e-learning modulok, kézikönyvek, kutatási jelentések stb.). A projektbemutatók végén lévő link a projekt információs oldalára vezet, ami tartalmazza a projekt összefoglalóját és a projekt keretében létrehozott eredmények különféle nyelvi változataira mutató linkeket.

Az Erasmus+ program új, 2021-ben indult szakasza továbbra is támogató kerete az ilyen témájú projektek megvalósításának. Az eddigiek eredményeit, hatásukat ebből a kiadványból megismerve további projektek tervezhetők. Értékelő szakértőként pedig a szakpolitikai megközelítések sokszínűségének és a korábbi projektek eredményeinek megismerése segíthet a jövőbeni projektgazdák számára írt visszajelzések megfogalmazásában.

A kiadvány az alábbi linkről érhető el.

Itt pedig egy gyűjtést talál az EU ECEC témában megjelent kiadványaiból.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »