QALL- Végzettséget mindenkinek!

Hollandia

2013 júniusában két szakképző iskolába látogattunk el a QALL (Qualification for All) - Végzettséget mindenkinek! projekt keretében. Az egyik a Horizon College egy kisebb, százezres településen, északon, Alkmaarban található, de tartozik hozzá még másik három telephely is, és összesen 11 ezer tanuló. A másik, a Mondriaan pedig Dél-Hollandiában, a csaknem ötszázezer fős Hágában található és összesen 40 ezer fő tanul a hágai 26 telephelyen.

A korai iskolaelhagyás aránya jelentősen csökkent Hollandiában az elmúlt évtized során. A csökkenést egy átfogó, országos intézkedés segítségével sikerült elérni, melyet elsősorban dokumentumokon keresztül ismertünk meg. A rövid tanulmányút nem tette lehetővé a rendszer egészének feltérképezését, ugyanakkor bepillantást engedett a rendszerszintű elemek gyakorlati megvalósulásába. A részletes összefoglalóban röviden bemutatjuk a holland oktatási rendszert illetve annak kifejezetten a korai iskoalelhagyás mérséklésére fókuszáló szakpolitikáját. Emellett a felmérések által mutatott eredményekről is beszámolunk. Az összegzés másik része a háromnapos tanulmányútról szól az iskolákban tett látogatás tapasztalatai alapján.

A külföldi tanulmányútról készült részletes összefoglaló itt érhető el.

Hermándy-Berencz Judit prezentációja a tanulmányút kapcsán itt érhető el.

 

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »