Helyi kezdeményezések tára

Kolping - iskolai program

A projekt rövid leírása:

A Nagybajomi Római Katolikus Egyházközség plébánosa éveken keresztül igyekezett  az általános iskolából kikerülő fiatalokat katolikus iskolák felé irányítani. Ez a pasztoráció a katolikus gimnáziumok esetében sikeres volt: 2005-ben már több, mint húsz diák tanult egyházmegyei vagy szerzetesi gimnáziumokban. A szakképző intézmények felé irányuló érdeklődés azonban falakba ütközött: a távolság és a kollégiumi elhelyezés bizonytalansága megpecsételte a diákok sorsát. Látva, hogy nagyobb eséllyel lehet megtartani a jó úton és az egyház kebelén azokat, akik egyházi iskolákba járnak, felvetődött a szándék a továbbtanulás lehetőségének megteremtésére azok számára is, akiket érdeklődésük vagy tanulmányi eredményük a szakképzés felé predestinált. Az iskolaalapítás tervének megvalósulását elősegítette, hogy az egyház a rendszerváltás után visszakapott egy olyan épületet, melyben 1948-ig katolikus iskola működött.
A plébános úr akkor a Magyar Kolping Szövetségben talált együttműködő partnerre, amely szervezet vállalta az intézményalapítás és -fenntartás feladatát. Ez azonban némileg módosította az atya elképzeléseit: a bekerülő gyerekek olyan sok és komoly problémával küzdenek, amit az alapító atya el sem tudott képzelni.

A siker abban nyilvánul meg, hogy a valaha bekerültek mintegy 20-25%-a eredményesen leteszi a szakmunkásvizsgát.
Az elmúlt 9 év során 5 szakmában alakítottak ki iskolai tanműhelyeket (pék, cukrász, szakács, festő, kőműves), tanulóik jó helyezéseket érnek el a szakmai tanulmányi versenyeken, tanulólétszámuk 27 főről 140-re növekedett, és egyre emelkedik a jelentkezők száma. A siker záloga a személyre szóló törődés és ehhez kapcsolódóan a kiscsoportos oktatás.

Az intézmény, és ezzel maga a „rendszer” 9 éve működik. Céljuk, hogy a tehetséges és szorgalmas tanulóik minél több gyakorlati tapasztalatot szerezhessenek gazdálkodó szervezeteknél, hiszen ez fontos lenne a munka világába való könnyebb beilleszkedésük szempontjából.

A projekt célcsoportja:

15-23 éves fiatalok, akik 8. osztály után vagy más középiskolából gyenge tanulmányi eredménnyel, zömében tanulási és beilleszkedési nehézségekkel kerülnek be – sokszor nem is második, hanem utolsó esélyként – a Kolping Szakiskolába.

Korosztály:

középiskolás korosztály, 18 év fölöttiek

A megvalósulás helye:

Somogy megye

A program időtávja:

több éves

A projektgazda/megvalósító neve, elérhetősége:

Nagybajomi Kolping Katolikus Szakképző Iskola

Csima Ágota (intézményvezető)
Telefon: 0682356052;
Honlap: www.kolpingnagybajom.hu;
e-mail: kolping.bajom@freemail.hu, csimaagota@freemail.hu

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »