Díjazzuk a legjobbakat!

Környezettudatosság iskolán innen és túl

Beküldve: 20150505

A program bemutatása:

Programunk témája a környezettudatosság. Középiskolás korosztály számára.

Célunk a diákok Mindegy szemléletét megváltoztatni, és a ,,Tegyünk a környezetünkért" szemléletet kialakítani.
Akciótervet készítettünk, amely segít bennünket céljaink elérésében. További szándékunk, hogy a cél eléréséhez minél több pedagógust nyerjünk meg, akik nem csak szavakban, hanem tettekben is bizonyítják, hogy fontos számukra megtanítani a diákokat arra, hogy környezetükre figyeljenek. Nem utolsó sorban központi kérdés, hogy az iskola vezetése, a fenntartó is támogassa elképzeléseinket. Szinte hihetetlen, hogy a diákok jobban motiválhatók, mint a pedagógusok!

Olyan tevékenységeket kerestünk a diákoknak, melyek a mindennapok részét képezik. A legegyszerűbb szemétszedéstől és kupakgyűjtéstől kezdve a tankönyvbörzéig, ÖKO-nap, diáksegítők képzése, bevonása a feladatok elvégzésébe szerepelnek az elvégzendő tevékenységeink közé.

Ahogy a diákjaim gondolják: Ha egy hétköznapi szokásunkat másképp csinálnánk, tehetnénk környezetünk jelen és jövendőbeli helyzetének javítása érdekében.

Fontosnak tartjuk, hogy figyeljünk környezetünkre és megtanítsunk másokat is arra, hogy figyeljenek rá. Erre kell felhívni a figyelmét mindenkinek. Diákoknak, feln?tteknek egyaránt. Úgy, hogy ebben a diákok játsszák a főszerepet.

Milyen hatást várunk? Szebb és tisztább környezetet elsősorban az iskolában, de a mindennapi környezetünkben is. Felelős gondolkodást, mellyel elérhetjük, hogy a diákok hazaviszik a környezettudatos szemléletet és később saját családjukban is alkalmazzák.

Elektronikus portfolió


Linkek:

http://www.facebook.com/#!/KornyezettudatossagIskolanInnenEsTul


Ajánlás:

Minden középiskolában tanító kollégámnak, környezettudatossággal foglalkozó civil szervezetnek ajánlom a programot, amelynek célcsoportja a 14-20 éves diákság. Már rendelkezésre áll egy gondolatébresztő előadás a témában, több kérdőív, mellyel felmérhető a korosztály hozzáállása a témához. Ezeket szívesen bárki rendelkezésére bocsátjuk, esetleg megtartunk egy mintaelőadást. Készséggel elmondjuk tapasztalatainkat, adjuk át jó gyakorlatainkat. Szívesen várjuk azokat a szervezeteket, gazdasági társaságokat, amelyek megmutatják a középiskolás korosztálynak tevékenységüket, mutatják be a környezettudatossággal kapcsolatos stratégiájukat, küldetésüket. Természetesen vállaljuk, hogy segítséget nyújtunk civil szervezetek számára is környezettudatos tevékenységük megvalósításában. Támogatást várunk továbbá az ÖKO-FIRKA noteszünk elkészítéséhez, melyet környezettudatosan, környezetbarát újrahasznosított papíron akarunk elkészíteni.

Mire fordítaná a díjat?

Az ÖKO-FIRKA noteszünk és egy tanári füzet (módszertani útmutató) elkészítéséhez használnánk fel a díjat.

Az ÖKO-FIRKA a diákok számára készül. Célunk, hogy a 14-20 éves korosztály nap mint nap találkozzon olyan tippekkel, fogásokkal, ismeretterjesztő anyagokkal, melyek környezetünk megóvását célozzák. Megtanítjuk őket a spórolásra, arra, hogyan készítsenek maguknak olyan eszközöket, melyekkel a környezetet védik.

Azért, hogy az ÖKO-FIRKA a tanórákon is használható legyen, készítünk egy tanári füzetet hozzá, tippeket adva tanároknak, hogy osztályfőnöki órán milyen módon hasznosíthatják ezeket az ismereteket.

A szeptembertől szeptemberig tartó notesz oldalain a mai kor szellemét követve telefonos alkalmazásokat is elhelyezünk, mert a diákok telefonhasználati szokásaihoz illeszkedve kell kialakítanunk az új tanulási stratégiákat.

Kulcsszavak a bemutatott programhoz:

környezettudatosság, szemléletváltás, változás, változtatás, öröklés, spórolás, újrahasznosítás, felelősség

Ötletgazda:

Pats Krisztina
Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »