Kevésbé gyakran oktatott idegen nyelvek

A legfrissebb kutatások alapján széleskörű egyetértés övezi az EU-nak azt az elképzelését, hogy az uniós állampolgároknak az anyanyelvükön kívül még két idegen nyelvet kellene beszélniük (Eurobarometer 2012).

Magyarországon az első idegen nyelvnek legszívesebben az angol és német nyelvet választják, sajnos azonban ezen kívül minden más kevésbé gyakran oktatott és tanult nyelvnek számít, beleértve a kisebbségi és nemzetiségi nyelveket is. A ritka nyelvek így a második vagy harmadik helyre szorulnak, ha egyáltalán valaki rászánja magát, hogy ilyen nyelvet tanuljon.

Tekintettel arra, hogy az EU-nak 24 hivatalos munkanyelve és mintegy 500 millió lakosa van, idegennyelv-tudásra manapság sokkal nagyobb szüksége van mindenkinek, mint korábban, hiszen a külföldi utazások, barátságok, tanulmányok vagy munkalehetőségek révén a kultúrák közötti kapcsolatok észrevétlenül életünk részévé váltak.Sokszor éppen akkor kerülhetünk előnyös helyzetbe, ha ritka nyelvet beszélünk, amivel kitűnhetünk a tömegből.

Az Európai Bizottság támogatásával megvalósított TANDEM projekt keretében kisfilmeket készítettünk, hogy felhívjuk a figyelmet a Magyarországon kevésbé gyakran oktatott és tanult idegen nyelvek (ritka nyelvek) tanulásának előnyeire.

Nehéz helyzetbe kerültél az állásinterjún? Cseh nyelvtudásod kihúzhat a bajból! 

 
Nézd meg az Y Media Team által készített alkotásokat itt:

Marina kísérlete az orosz nyelvvel:

 

Marcell és a francia nyelv:

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »