Szakpolitikai hírlevél

VET week – a szakképzés európai hete

A szakképzés európai hetét az Európai Bizottság hirdette meg abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést. 

A szakképzés európai hetének hivatalos megnyitójára december 5-én, Brüsszelben kerül sor. A hét záróeseménye pedig a december 9-én, ugyancsak Brüsszelben megrendezendő díjátadó ünnepség. A hét során egymással párhuzamosan zajlanak majd európai, nemzeti, regionális és helyi szintű események az Unióban és a többi részt vevő országban.

A 2016-ban – vagyis a szakképzés hetén és azt megelőzően – Európa-szerte rendezett sikeres rendezvények kiemelt figyelmet kapnak a közösségi médiában, honlapokon, kiadványokban, videofilmekben és különböző fórumokon.

Az eseményről bővebben honlapunkon tájékozódhat. http://tka.hu/hir/6187/a-szakkepzes-europai-hete-2016

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »