Szakpolitikai hírlevél

15 évesen zöldnek lenni – avagy mit tehetnek az iskolák a klíma védelme érdekében

Andreas Schleicher, az OECD Oktatás és Készségek Igazgatóság (Directorate for Education and Skills) igazgatójának írását ajánljuk.

Az Új Erasmus+ program következő szakasza amellett, hogy inkluzívabb és a digitális megoldásokat sokkal inkább előtérbe helyező kíván lenni, az európai zöld irányvonalon alapuló környezetvédelmi fenntarthatóságot is kiemelt szempontként kezeli. Az OECD 2006 óta kérdez rá a 15 éves diákok számára összeállított PISA felmérésekben, hogy mit tudnak a környezetről. Andreas Schleicher, az OECD Oktatás és Készségek Igazgatóság igazgatójának írásából kiderül, hogy a legutóbbi 2018-as felmérésig mennyiben változtak a diákok ismeretei ezen a téren, illetve jelentős összefüggésekre mutat rá a diákok környezetükről szerzett tudása és az iskola szerepe között.

Ahogy a bevezetőben is írtuk, a PISA felmérés 2006 óta kérdez rá arra, hogy mit tudnak a diákok a környezetükről, meg tudnak-e magyarázni környezeti folyamatokat és jelenségeket illetve, hogy mennyire értik a környezettel kapcsolatos témákat. Találnak-e pl. összefüggést két diagram között, amelyek a Földön az átlagos széndioxid kibocsátást, illetve az átlaghőmérséklet emelkedését mutatják be.

Már akkor is megállapítható volt, hogy a hallgatók környezettel kapcsolatos tudatossága és ismeretei összefüggnek. Azaz általában akik környezettudatosabbak, ők többet is tudnak a környezetre ható folyamatokról, jelenségekről. Az összefoglalóból kiderül, hogy a kevesebb ismerettel rendelkező diákokat egyfajta naiv optimizmus jellemzi, ami szerint a környezeti kihívások a jövőben majd elmúlnak. Az alaposabb ismeretek  tehát lehetővé teszik a diákok számára, hogy reálisabban mérjék fel a környezeti kihívások mértékét.

A felmérésből az is megállapítható volt akkor, hogy a tanulók nagyon nagy része a környezetről való tudását főleg az iskolában szerezte. Emellett, országonként jelentősen eltérően, kirándulások és szabadtéri tevékenységek révén is. Az iskola mellett szerepet kapnak a televízió, internet, könyvek és egyéb médiumok is. A kiemelkedő tudással rendelkező diákok esetében a fentiek kombinációja játszott szerepet.

Mára a legtöbb 15 éves, a válaszolók közel 80%-a, tud a klímaváltozásról és a globális felmelegedésről, 72%-uk meg tudja magyarázni azt is, hogy miért súlyt egyes országokat jobban míg másokat kevésbé. Több mint 60%-uk a gazdasági fejlődés környezeti következményeit is meg tudja magyarázni illetve azt is, hogy a széndioxid kibocsátás hogyan hat a globális klímaváltozásra. Ez azt tükrözi, hogy nagyon sok iskola tananyagában foglalkozik környezeti kérdésekkel is. 

A fiatalok nagyon nagy hányada személyesen érintettnek érzi magát, közel 80%-uk jelölte ezt a mondatot: „a globális környezet gondozása fontos nekem". Sokan a személyes életükben is aktívan tesznek a környezeti fenntarthatóságért, kevesebb energiát fogyasztanak, releváns tartalmakat olvasnak, nem választanak bizonyos termékeket, etikai vagy környezeti okokból bojkottálnak bizonyos termékeket, aláírásukkal támogatnak online környezetvédelmi vagy társadalmi petíciókat.

Mindezek ellenére a konkrét kérdésre, hogy hogy érzik, tehetnek-e valamit a globális problémák ellen, mint például a klímaváltozás, a pozitívan válaszolók aránya 50% körülire esett vissza. A magyar diákok esetében ez az arány 50% alatti lett. Külön érdekesség, hogy a legkiemelkedőbb PISA eredményt hozó Korea és Szingapúr diákjainak csupán 20% és 24%-a gondolja úgy, hogy tehet valamit a klímaváltozás ellen.

Abban, hogy ez változhasson, sokat tehetnek az iskolák is. Andreas Schleicher az OECD ún diákügynökség (Student Agency for 2030) kezdeményezését hozza fel egy lehetséges eszközként. De a megújuló Erasmus+ programon belül is kiemelt szerepet kapó téma, a környezetvédelmi fenntarthatóság akár projekt témaként, akár erősen jelenlévő szemléletként bármilyen más témájú projektben jelentős segítség lehet a diákok környezet-tudatosságának fejlesztésében vagy annak az érzésnek a megteremtésében, erősítésében, hogy lehet hatásunk a környezeti folyamatokra.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »