Szakpolitikai hírlevél

A befogadás és az együttműködés szolgálatában – a STAIRS projekt zárórendezvényén mutatták be az új Alma a fán kötetet

2019-ben indult útjára az Európai Unió Erasmus+ program Szakpolitikai Reformok Támogatása Kulcstevékenység által finanszírozott nemzetközi STAIRS (Stakeholders Together Adapting Ideas to Readjust Local Systems to Promote Inclusive Education – Az inkluzív oktatást támogató nemzeti rendszerek újragondolása) projekt. A résztvevők Európa-szerte használható adaptációs eszközöket, útmutatót és ajánlásokat dolgoztak ki az oktatási inklúzió előmozdításáért.

Május 26-án ennek a hároméves munkának a lezárását ünnepelték a Tempus Közalapítványnál. Az elmúlt évek során számos nagyszerű eredmény született, amelyek közül egyik, a zárórendezvényen bemutatott, Alma a fán sorozat hatodik kötete.

A rendezvényen beszédet mondott Farkas Bertalan Péter, a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportjának vezetője, aki kiemelte:

„A jelen Alma a fán-kötetünk hátterét adó, STAIRS elnevezésű projektben a befogadó oktatás jó példáit kerestük szerte Európában. Sorozatunk ezen kötete az átfogó iskolai megközelítésben a szülők és az iskola kapcsolatrendszerét vizsgálja, fókuszba állítva az inkluzív oktatás-nevelés érdekében tett erőfeszítéseket és együttműködést. Az interjúkban arra kerestük a választ, hogy miként működik ez a gyakorlatban: hogyan lehet jól működővé és támogatóvá tenni a szülők és az intézmény kapcsolatát az óvodai nevelésben, az általános iskolai, a gimnáziumi, vagy éppen a szakképzési környezetben.”

„A GYERMEK MEGÉRIK AZ ISKOLÁRA, MINT ALMA A FÁN”

Immár 12 éves ez a hasonlat, amely megalapozta az Alma a fán interjúköteteket és a hozzá kapcsolódó műhelymunkákat. A Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportja indította útjára a kezdeményezést, 2010-ben, azzal a céllal, hogy a köznevelés minden szektorában, az óvodától a középiskolán át, közérthető módon foglalkozzon az oktatás világát érintő fontos kérdésekkel. Az utóbbi három évben a tevékenységek középpontjába került, hogy lelkesítő jó gyakorlatokat és módszereket mutasson be mindenkinek, akik mindennapi munkájuk során fontosnak érzik az inkluzív oktatás előmozdítását, ami a társadalmi befogadás egyik fontos alappillére. Ritkán lehetne aktuálisabb ez a gondolat, mint napjainkban.

A legújabb interjúkötet a „Partnerségben a szülőkkel” címet kapta, mivel ezúttal a szülők, a gyerekek és az intézmény együttműködése áll a fókuszban. A beszélgetőtársakat – akik között van óvodapedagógus, tanító, gimnáziumi tanár, kutató, szakképzésicentrum-vezető, kórházpedagógus, egyetemi oktató és nagycsaládos szülő is – azzal a céllal válogatták, hogy a lehető legszélesebb spektrumon tudják bemutatni a témát.

Az elmúlt évek tapasztalatai – a járványhelyzet adta váratlan körülmények, a szülők, és az otthoni környezet bevonódása a tanítási-tanulási folyamatba – alaposan próbára tették, s egyben meg is erősítették ennek az együttműködésnek a szükségességét.

Az interjúk során kirajzolódik egy olyan iskola képe, amely alkalmazkodik a változó körülményekhez. A nemzetközi projekt eredményeképpen pedig széles körben jól használható szakmai anyag jött létre, amely az oktatási szektor minden szereplőjének meghatározó fontosságú lehet.

A STAIRS program tovább él az európai és hazai szakpolitikai megközelítésekben, az adaptációs útmutató és a változáskezelés eszköztár segíti a szakértők mindennapi munkáját, ez a kötet pedig a hétköznapok szintjén iránytű” – tette hozzá Farkas Bertalan Péter.

A kiadvány korábbi kötetei elérhetőek a pedagogus-tudastar.hu oldalon.

A Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportja az oktatási tudásmenedzsment részeként 2010-ben indította útjára az Alma a fán sorozatát, melynek hatodik kötetét olvashatják.

rozatunk jelen kötete az átfogó iskolai megközelítésben a szülők és az iskola kapcsolatrendszerét vizsgálja, fókuszba állítva az inkluzív oktatás-nevelés érdekében tett erőfeszítéseket és együttműködést. Az interjúkban arra kerestük a választ, hogy miként működik ez a gyakorlatban: hogyan lehet bevonni és elkötelezetté tenni a szülőket az óvodai nevelésben, az általános iskolai, a gimnáziumi, vagy éppen a szakképzési környezetben. Emellett beszélgetőtársaink széles spektrumban kínálnak valódi, gyakorlatias megoldásokat az osztályfőnöki munka és a kórházpedagógia világából, és bepillantást engednek a nagycsaládosok mindennapjaiba is. A hazai, továbbá írországi és portugáliai kutatókkal zajlott beszélgetések pedig a téma komplexitását, illetve a nemzetközi jógyakorlatok adaptációjának lehetőségeit tárják fel.

A kötetbe az alábbi oldalon tud belelapozni, ahol további ajánlott irodalmat is talál a témában.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »