Szakpolitikai hírlevél

A munka alapú tanulás minőségbiztosítása

A munka alapú tanulás minőségbiztosítása a tanulási eredmény alapon szervezett szakmai gyakorlatokkal

A  2016. november 22-i műhelymunka eredményeire alapozott javaslatok

A Tempus Közalapítvány 2016. november 22-én egynapos műhelymunkát szervezett a szakképzés képzési kínálatának és a munkaerő-piaci igények jobb összehangolásának témájában. A kezdeményezés példaértékű abból a szempontból, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni a szakképzés fejlesztésében és működtetésében érdekelt feleket, így a műhelymunka a munkáltatók, képző intézmények, kamarák és szakpolitikai döntéselőkészítők bevonásával teremtett lehetőséget egy közvetlen, többoldalú párbeszédre arról, hogyan lehetne a – mobilitási programokban már eredményesen alkalmazott – tanulási eredmény alapú gondolkodást beépíteni a hazai szakképzési gyakorlatba és ezzel előmozdítani a gyakorlati képzés minőségi fejlesztését.

A műhelymunkán részt vettek szakképző intézmények, gyakorlati képzést folytató vállalatok, kereskedelmi és iparkamara, kormányhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői. 

A résztvevők a szakpolitikai döntéselőkészítők és döntéshozók számára is megfontolásra érdemes javaslatokat fogalmaztak meg a (duális) szakképzés gyakorlati képzési részének tanulási eredmény alapú minőségi fejlesztésére.

Javaslatok

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »