Szakpolitikai hírlevél

A szociális jogok európai pillére

A méltányosság és a társadalmi befogadás előmozdítása az Európai Unióban

A 2021. március 4-én előterjesztett ambiciózus terve keretében a Bizottság egy olyan erős és szociális Európát kíván kialakítani, amely a jövőbeli munkahelyekre és a készségekre összpontosít, valamint előkészíti a méltányos, inkluzív és reziliens társadalmi-gazdasági helyreállítást. A szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv olyan konkrét intézkedéseket vázol fel, amelyekkel a tagállamok és az EU közös erőfeszítéseként, a szociális partnerek és a civil társadalom aktív bevonásával folytatódik a pillér alapelveinek végrehajtása. A terv emellett a foglalkoztatásra, a készségekre és a szociális védelemre vonatkozó, 2030-ig elérendő kiemelt célokat is javasol az EU számára.

A Bizottság már korábban megkezdte a pillér elveinek gyakorlati megvalósítását, 2020-ban olyan kezdeményezéseket javasolva, mint például az ifjúsági foglalkoztatási támogatás és a megfelelő minimálbérek. A Bizottság a Covid19-válságot követően a foglalkoztatás hatékony és aktív támogatásáról szóló ajánlást (EASE) is előterjesztett a munkahelyteremtő fellendülés támogatása érdekében.

A 2030-ig megvalósítandó közös uniós célkitűzések

A cselekvési terv három kiemelt célt határoz meg az EU számára, amelyeket 2030-ig el kell érni:

  • a 20–64 évesek legalább 78 %-ának foglalkoztatottnak kell lennie,
  • a felnőttek legalább 60 %-ának évente képzésben kell részesülnie,
  • a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitettek számát legalább 15 millióval kell csökkenteni.

A 2030-ra kitűzött új kiemelt célok összhangban vannak az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival, és közös törekvést jelentenek az erős szociális Európa megvalósítására. A felülvizsgált szociális eredménytáblával együtt lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy nyomon kövesse a tagállamok által az elért eredményeket.  

A szociális jogok európai pillérének 20 alapelve továbbá meghatározó szerepet játszhat az igazságos, befogadó és lehetőségekkel teli társadalmi Európa megerősödésében. A Bizottság már több intézkedést is bemutatott a pillér egyes elvein alapulva.  Ennek kiemelt eleme a foglalkoztatás hatékony és aktív támogatása.

A foglalkoztatás hatékony és aktív támogatása (EASE)

A pillér 4. elve szerinti konkrét intézkedésként a Bizottság ajánlást terjesztett elő a Covid19-válságot követően a foglalkoztatás hatékony és aktív támogatásáról (EASE). Ezzel az ajánlással a Bizottság iránymutatást nyújt a tagállamoknak azokról az uniós finanszírozással támogatott szakpolitikai intézkedésekről, amelyek a jelenlegi válság idején a munkahelyek megőrzése érdekében hozott szükséghelyzeti intézkedésekről a munkahelyteremtő fellendüléshez szükséges új intézkedésre való áttérést hivatottak előmozdítani. Az ajánlás ösztönzi a munkahelyteremtést és a hanyatló ágazatokból a bővülő ágazatokba, különösen a digitális és a zöld ágazatba irányuló pályamódosítást. Az új intézkedéseknek három elemet kell tartalmazniuk: 1. a munkaerő-felvétel ösztönzése és a vállalkozások támogatása; 2. továbbképzési és átképzési lehetőségek; 3. a foglalkoztatási szolgálatok fokozott támogatása. Az EASE-intézkedések finanszírozásához uniós források – többek között a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz és az Európai Szociális Alap Plusz keretében – állnak a tagállamok rendelkezésre.

További információ és linkgyűjtemény A szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervvel kapcsolatban:

Kérdések és válaszok: A szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv

Kérdések és válaszok: A Bizottság ajánlása a Covid19-válságot követően a foglalkoztatás hatékony és aktív támogatásáról (EASE)

Tájékoztató: A foglalkoztatás hatékony és aktív támogatása (EASE)

Közlemény: A szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv

A szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervet kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum.

A Bizottság ajánlása a Covid19-válságot követően a foglalkoztatás hatékony és aktív támogatásáról (EASE)

Eurobarométer jelentés a szociális kérdésekről

A szociális jogok európai pillérérének weboldala

A cselekvési tervvel kapcsolatos legfrissebb információk

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »