Szakpolitikai hírlevél

Az erasmusplusz.hu oldalról ajánljuk: Állandóság és változás - újdonságok az Erasmus+ programban

Összefoglaló az új programszakasz nyújtotta lehetőségekről minden szektor számára

Ahogy azt a tka.hu-n megjelent korábbi cikkben is olvashatták, 2021-től megújul az Erasmus+ program, számos változás várja a pályázókat az új ciklusban. Ugyanakkor van, ami állandó, hiszen az Erasmus+ meghatározó célkitűzései és értékei nem változnak, az újdonságok mind a program hozzáférhetőségét segítik: elérhetővé teszik a hátrányos helyzetűek és a kisebb kapacitással rendelkező szervezetek számára is a program nyújtotta lehetőségeket, valamint az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi szintű igényekre reagáló kezdeményezések.

A program az Európai Unió által elfogadott több mint 28 milliárd euró támogatásból működik tovább 2021-2027 között. A következő 7 évben az Erasmus+ program fókusztémája az inklúzió, a digitalizáció, a környezetvédelem és a közügyekben való aktív társadalmi részvétel.

Kiemelkedően fontos, hogy a pályázás ütemezése az első évben kivételesen változik: az első beadási határidőre a tervek szerint májusban kerül sor. Húsvétot követően információs napokon tudhatnak meg minden szükséges információt leendő pályázóink.

A pályázatok benyújtásával kapcsolatos végleges információk a 2021-es frissített pályázati útmutatóban jelennek meg, amely várhatóan március végén válik elérhetővé, illetve az információs napokra és pályázatíró alkalmakra hamarosan lehet jelentkezni a honlapunkon.

Állandóság és változás teljes cikk az erasmusplusz.hu oldalon

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »