Az OECD által a kilencvenes évek végén életre hívott, 3 évente megszervezett PISA-felmérésre (Programme for International Student Assessment) 2018 előtt legutóbb 2015-ben került sor. A mérések eredményeinek elemzése, a tanulságok és következtetések publikációja folyamatosan zajlik. Az eredményekből sorozatosan kitűnik, hogy a legtöbb országban továbbra is a tanulók lakhelyének (pontosabban az iskolájának) az irányítószáma a sikeres iskolai előmenetel leginkább meghatározó tényezője. A 2015-ös PISA-mérés fontos újítása volt, hogy egy tanári kérdőívet is belefoglaltak a mérésbe. Ennek a kérdőívnek az elemzése során első körben levont tanulságokról olvashatunk a 2018-ban megjelent Effective Teacher Policies (Hatékony tanárpolitikák) című OECD-kiadványban, mely elérhető a szervezet online könyvtárában.
Napjaink iskolájának legfontosabb erőforrása a tanár. A hatékonyság, az eredményesség és a méltányosság fejlesztése az iskolában nagyban függ attól, hogy kompetens emberek akarnak-e tanárként dolgozni, hogy minőségi munkát végeznek-e, és hogy minden egyes tanuló számára elérhető-e a minőségi oktatás.
Az Effective Teacher Policies című jelentés három, tanárpolitikával kapcsolatos kérdésre keresi a választ:
A PISA-mérésekben részt vevő országok közül azon oktatási rendszerekben, amelyek kimagasló teljesítményt nyújtanak, a tanárok kiválasztása és értékelése rengeteg különböző alapelv mentén, eltérő gyakorlat szerint zajlik. Különböző karrierutak és bértáblák jellemzik a rendszereket. Van azonban három dolog, amely úgy tűnik, minden jól teljesítő oktatási rendszer sajátja:
A PISA2015-ben részt vevő országok gyakorlatát illetően jellemző, hogy a hátrányos helyzetű iskolákban csökkentették a tanulói létszámot az osztályokban, és/vagy csökkentették a tanuló-tanár arányt. A részt vevő országok egy harmadát tekintve elmondható ugyanakkor az is, hogy a hátrányos helyzetű iskolákban kevésbé tapasztalat, alacsonyabb képesítéssel rendelkező tanárok tanítanak, mint az előnyös helyzetű iskolákban, és ez megmutatkozik a tanulói teljesítményekben is.
A kutatások eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy a magasan teljesítő oktatási rendszerek nem egyszerűen azért vannak privilegizált helyzetben, mert a tanárokat hagyományosan jobban megbecsülik, hanem azért, mert tudatos szakpolitikai döntések sorával, és a döntések következetes implementációjával képesek voltak kiküszöbölni, vagy legalább is minimalizálni adott rendszer hibáit.
A kimagasló teljesítményt nyújtó oktatási rendszerek három különböző kontinensen, nagyon eltérő közigazgatási struktúrákkal rendelkező országokban, más és más munkaviszonyok mellett működnek. Ez a tény azt sugallja, hogy jól felépített reformokkal, amelyeket felmenő rendszerben vezetnek be, figyelembe véve az iskolák lehetőségeit és kötöttségeit, valamint a társadalmi kontextust, fantasztikus eredményeket lehet elérni arra vonatkozóan, hogy a rendszer képessé váljon az eredményes tanárok kiválasztására, fejlesztésére és megtartására, és biztosítsa, hogy a legtehetségesebb tanárok dolgozzanak a legnagyobb kihívásokkal szembesülő iskolákban és osztálytermekben.
Ha az iskolavezetőknek van szabadságuk arra, hogy a tanárok felelősségi köreit, munkakörülményeit és fizetését a feladat nehézségének megfelelően alakítsák, akkor több eséllyel lesznek képesek arra, hogy a legtehetségesebb tanárokat vonzzák a legnagyobb kihívásokkal teli osztálytermekbe.
Az eredmények rámutatnak arra, hogy mit tudna tenni a legtöbb ország annak érdekében, hogy jobban átlátható legyen a tanárok elosztása. Ez nemcsak azt jelentené, hogy felügyelik a tanárok számát, hanem alaposan szemügyre veszik a végzettségüket, a tapasztaltságukat, az eredményeségüket. Minden tanárpolitikának, amely azt célozza, hogy nyomon tudja követni a tanulói hátrányos helyzetet, harcolnia kéne azért, hogy több tanár helyett minőségi tanárokat allokáljon a rosszul ellátott iskolák diákjaihoz.
Amellett, hogy vissza kellene szorítani a tanárok iskolák közötti méltánytalan kiválasztását, a legtöbb oktatási rendszer azzal is sokat tehetne a tanárok szükségleteit illetően, ha jobban támogatná a kezdő tanárokat a hátrányos helyzetű iskolákban. A tanárképzés, a mentorálás rendszere, a folyamatos szakmai fejlődés lehetőségeinek szélesítése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a tanárok megszerezhessék a szükséges készségeket ahhoz, hogy hátrányos helyzetű iskolákban dolgozzanak, és jobban átláthassák ezen iskolák és tanulóik társadalmi kontextusát. Ha az egyes országok támogatják a tanárokat ezekben az óriási kihívásokat jelentő feladatokban, akkor biztosítani tudják azt is, hogy a tapasztalt tanárok a szakmában maradjanak.
Az összefoglalót készítette: Szűcs Marianna, Tudásmenedzsment csoport
Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »