Szakpolitikai hírlevél

Átfogó tanulmány a felsőoktatás nemzetköziesítéséről

Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága megrendelésére 2015-ben átfogó tanulmány született a felsőoktatás nemzetköziesítéséről. A szerzők a nemzetköziesítés nem csupán Európában, hanem világszerte ismert szakértői: Hans de Wit, Fiona Hunter (Centre for Higher Education Internationalisation, CHEI), Laura Howard (European Association for International Education, EAIE) és Eva Egron-Polak (International Association of Universities, IAU). A kiadvány alapját két nagyobb felmérés adja, amelyeknek fókusza az európai fejleményeken és perspektívákon van, de a szerzők kitérnek a digitális tanulással kapcsolatos tudnivalókra is. Az áttekintést tíz európai és hét Európán kívüli országot bemutató jelentés zárja  

A tanulmány a nemzetköziesítés globális és európai trendjeit, stratégiáit mutatja be az elmúlt három évtizedben, amelyeknek a legfőbb motorja az Erasmus és a hozzá hasonló mobilitási programok, további megerősítést pedig a Bolognai folyamat által kaptak. Mára a nemzetköziesítés csaknem mindegyik európai államban és a legtöbb intézményben megkerülhetetlen tényezővé vált, még akkor is, ha a kitűzött célok sok esetben még távol vannak – különösen igaz ez a tanulmány szerint Dél-, Kelet- és Közép-Európára.

A szerzők megállapítják, hogy a törekvések leggyakoribb célja az elismertség növelése, a láthatóság, a versenyképesség, a diákok toborzása, a gazdasági profit, a munkaerő-piaci kapcsolatok bővítése és a szociális elkötelezettség. A megkérdezettek többsége szerint a nemzetköziesítésben rejlő legfontosabb lehetőség az oktatás és a tanulás minőségének javítása.  A nemzetköziesítés jelentősége szinte mindenütt a világon növekszik, a törekvések a felsőoktatási intézmények tevékenységeinek mind szélesebb körét átjárják, az intézmények egyre inkább stratégiai szemlélettel közelítenek a kérdéshez. A stratégiaalkotás nemzeti szinten is megfigyelhető. Sőt, a regionális és a nemzeti szakpolitikai törekvések a legtöbb esetben katalizátorai az intézményi kezdeményezéseknek.

 Az intézményi tudatos, célorientált törekvések azonban kockázatokkal is járnak, például fennáll a túlzott egységesítés veszélye, illetve sok esetben túlságosan nagy hangsúly kerül a kvantitatív eredményekre a minőségi mutatókkal szemben. A fejlesztendő területek közé sorolható továbbá, hogy a nemzetköziesítéssel kapcsolatban még mindig nem áll rendelkezésre elegendő és megbízható adat ahhoz, hogy komparatív elemzések szülessenek, amelyekre a döntéshozók alapozhatnak. Szintén a leküzdendő akadályok közé kell sorolni sok országban a nehézkes szabályozást, a nyelvismeret hiányosságait, az oktató-kutató munkatársak sokszor alacsony motivációját.

Az országtanulmányok rámutatnak, hogy a forráshiány mindenütt kihívások elé állítja a felsőoktatást, ugyanakkor a nemzetköziesítésben a bevétel növelésének lehetősége még mindig fontos célnak számít – a folyamatok így gyakorta a magánosítás felé mutatnak, az intézmények közötti együttműködési szellemet a (globális) versengés váltja fel. A kutatások eredményei alapján elmondható az is, hogy az európai regionális együttműködések szerepe is felértékelődik, olyannyira, hogy ezek példaként is szolgálnak a világ más országai számára.

Fentebb is említettük, hogy bár a nemzetköziesítési törekvések alapja kétségtelenül a – főleg kifelé irányuló – hallgatói mobilitás volt és marad továbbra is mind nagyobb hangsúly kerül a curriculum-fejlesztésre, a transznacionális és a digitális oktatásban rejlő lehetőségekre. Ha a fókusz a curriculumra és a tanulási eredményekre kerül, mind több szereplő részesülhet a nemzetköziesítés előnyeiben, különösen akkor, ha a külföldi mobilitás a curriculum integrált részévé válik (a külföldi mobilitást akár az anyaintézményben folytatott nemzetközi tevékenységek is kiválthatják), például a mobilitási ablak bevezetése által. Ami a befelé irányuló hallgatói mobilitást illeti, elmozdulás figyelhető meg: míg korábban általános volt, hogy e téren az intézmények a rövidtávú gazdasági érdekeket tartották szem előtt, ma mind több helyen a minőségre kerül a hangsúly: jól teljesítő, tehetséges hallgatókat igyekeznek toborozni, különösképp a STEM területekre. A cél ezzel az, hogy ily módon is megfelelhessenek mind a tudományos, mind pedig a munkaerő-piaci szükségleteknek, amelyeket a demográfiai folyamatok, és a tudásalapú gazdaság elvárásai is támasztanak. A munka világával való kapcsolódások terén komoly előrelépés tapasztalható, amit mindenekelőtt a szakmai gyakorlatok iránt mutatkozó igény növekedése mutat.

A felsőoktatás szereplői igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a kutatási együttműködéseknek és a munkaerő-piaci szereplők bevonásával végrehajtott stratégiai partnerségeknek is. Továbbra is jelentős, egyszersmind speciális szerep jut a nemzetközi közös képzéseknek: világosan látszik, hogy nagyban hozzájárulnak a felsőoktatás nemzetközivé válásához, még akkor is, ha megfelelő működésük és fenntartásuk komoly előkészítést és erőteljes koordinációt igényel, a megvalósítóknak meg kell továbbá küzdeniük a sokszor még mindig nehézkes bürokratikus és jogi környezettel.

A felmérések szerint az elmúlt évtizedekhez képest nagyobb szerepet kell adni a nemzetköziesítés terén a felsőoktatásban dolgozó oktatóknak és kutatóknak, mivel ők mindezidáig ezekben a folyamatokban sokszor háttérbe szorultak.

További problémát jelent, hogy a bolognai folyamat célkitűzéseit nem mindenütt sikerült egyaránt teljesíteni: a mobilitási arányok több országban kiegyensúlyozatlanok, jelentős eltérések vannak a felsőoktatás finanszírozási rendszerében, sok helyütt csökkennek a hallgatói létszámok. Számos téren szükség mutatkozik tehát a kormányzati, ill. európai szintű beavatkozásokra, hogy elkerülhetők legyenek a törésvonalak.

A tanulmány összességében igen optimista képet fest a nemzetköziesítés európai helyzetéről, és ezt alátámasztandó, megállapítja, hogy nem véletlenül áll számos távolabbi régió intézményi nemzetköziesítési törekvéseinek középpontjában Európa. A fentebb is jelzett hátráltató tényezők, problémák kiküszöbölése érdekében a szerzők ajánlásokat is megfogalmaztak, amelyek a felsőoktatási szereplők számára hasznosak lehetnek, ez egyéni vagy intézményi szinttől egészen az európai döntéshozókéig.