Szakpolitikai hírlevél

Az iskola és a világ – Iskolák nemzetköziesítése

Iskolák nemzetköziesítése

Mi lehet a célja a nemzetköziesítésnek egy iskolában? Milyen lépései vannak ennek a folyamatnak? Hogyan segíthetik az Erasmus+ projektek a köznevelési és szakképzési intézmények fejlesztési célkitűzéseit? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Tempus Közalapítvány tavaly év végén megjelent kiadványában. Az iskola és a világ   című kötet egyaránt segít azoknak a pedagógusoknak és intézményvezetőknek, akik az első nemzetközi együttműködéseiket tervezik, és azoknak is, akik már tapasztalt pályázóknak számítanak, vagy akik szakértőként segítik az iskolák munkáját ebben a folyamatban. 

Magyarországon a 90-es évek végén indultak el az első uniós támogatású nemzetközi projektek a köznevelés és a szakképzés területén. Azóta évről évre nő a pályázó intézmények és az együttműködésekben résztvevők száma, ami 2016-ban 3.300 diák, valamint 3.000 pedagógus, intézményi munkatárs és oktatási szakértő nemzetközi tapasztalatszerzését jelentette az Erasmus+ program keretében.

A Tempus Közalapítvány munkatársai azonban hangsúlyozzák: pusztán a külföldi kapcsolatok megléte még nem tesz nemzetközivé egy intézményt. A tevékenységek hosszú távú, tudatos tervezésére van szükség ahhoz, hogy a nemzetköziesítés valóban az iskola életének szerves részévé válhasson. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a köznevelési intézmények az európai értékeket tisztelő, aktív állampolgárokat neveljenek, a szakképzésben pedig kiemelten fontos, hogy a diákokból olyan munkavállalók váljanak, akik itthon is nemzetközi színvonalon tudnak dolgozni. Ebben fontos szerepük van az uniós forrásból megvalósuló Erasmus+ pályázatoknak is, amelyek mobilitási és partnerségi projektek támogatásával segítik a nemzetköziesítés folyamatát, ezáltal hozzájárulnak a hazai oktatás és képzés színvonalának emelkedéséhez, valamint az iskolák intézményfejlesztéséhez és versenyképességéhez egyaránt.

  Az iskola és a világ    című kiadványban konkrét példákon keresztül mutatják be a nemzetközi együttműködésekben rejlő lehetőségeket, kitérnek a stratégiai tervezés főbb lépéseire, és tapasztalt intézményvezetőkkel készült interjúkkal teszik a témát igazán gyakorlatiassá és kézzelfoghatóvá.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »