Szakpolitikai hírlevél

Az oktatás szerepe az európai értékek megerősítésében – az EU oktatási minisztereinek közös nyilatkoztata

Március 17-én Párizsban találkoztak és nyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió országainak oktatási miniszterei és Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos. A résztvevők a párizsi és koppenhágai terrortámadások nyomán az oktatás szerepét hangsúlyozták a hasonló események megelőzése érdekében.

A tagállamok oktatási miniszterei és a biztos amellett foglaltak állást, hogy az oktatás területén megvalósuló együttműködéssel az Európát érintő közös kihívások kezelése hatékonyabbá válhat. A nyilatkozatban a résztvevők kiálltak az Európai Unió alapvető értékei, azaz az emberi méltóság, a szabadság (és egyben szólásszabadság), a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.

A szükséges lépéseket európai, nemzeti, regionális és helyi szinten kell megtenni.  A legfontosabb feladatok között szerepel a befogadó oktatás megteremtése; a kritikus gondolkodás fejlesztése, ami segíti a fiatalokat a propaganda felismerésében és a gyűlöletbeszédnek való ellenállásban; a földrajzi, szociális és oktatási egyenlőtlenségek leküzdése; az oktatásban érintett szereplők közti párbeszéd és együttműködés támogatása; valamint a tanárok felkészítése a különböző hátterű gyerekek tanítására, és arra, hogy aktívan felléphessenek a diszkrimináció, az intolerancia és a rasszizmus ellen.  

A célok megvalósítása a nyilatkozat szerint az Oktatás és képzés 2020 általános stratégiával összhangban, többek között az Erasmus+ program segítségével képzelhető el.

A nyilatkozat teljes szövege elérhető az alábbi linken: https://eu2015.lv/images/notikumi/2015-3-10_Declaration_EN.pdf

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »