Tudástárak

Digitális Pedagógus Díj 2015

Barangoló természetismeret, Színes kémia, Lovagok az időben – csak néhány cím, melyek hátterében tudatos tervezés, pedagógiai célokhoz illesztett IKT-eszközhasználat, valamint kreatív megvalósítás áll, és nem utolsó sorban olyan pedagógusok, akiknek munkáját Digitális Pedagógus Díjjal ismerte el a Tempus Közalapítvány.

A szervezet hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít a köznevelésben dolgozó pedagógusok szakmai támogatására, az egymástól való tanulás kultúrájának elterjesztésére és a jó példák megosztására. Ezt a célt szolgálja többek között a www.tka.hu oldalon található Tudástár is, amely jelenleg több mint 800, pedagógusok által írt ötlettel, gyakorlattal segíti a tanórák tervezését, és a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását.

Az IKT-technológiák pedagógiai célokat támogató alkalmazásának fontosságára szerették volna ráirányítani a figyelmet a 2012-ben létrehozott Digitális Módszertárral is. A Közalapítvány minden évben új felhívással és a legjobbak elismerésével ösztönözi az új ötletek feltöltését, előmozdítva ezzel a pedagógusok közötti tudásmegosztást.

A 2015-ben beérkezett és publikált 59 ötlettel együtt immár 171 – az IKT-eszközök és web2-es alkalmazások kreatív használatával kapcsolatos – módszertani anyag között lehet böngészni a Digitális Módszertár online adatbázisában. A feltöltött ötletek széleskörűen adaptálhatóak különböző oktatási környezetben, sokféle tantárgyi háttér mellett, különféle célcsoportokban. Olyan módszertani anyagok, amelyek fókuszában a 21. századi képességek fejlesztése áll, miközben a motiváló szemléltetésen túlmutatóan, a természetes digitális eszközhasználatot erősítik és a tanulók aktivitását ösztönzik. A Digitális Módszertárban elérhető anyagok segítségével a pedagógusok felfrissíthetik az eszköztárukat és új színt vihetnek a tanóráikba.

A szakértők értékelése alapján a Tempus Közalapítvány idén is díjazta a legjobbakat: 6 kiemelkedő módszertani ötletkapott Digitális Pedagógus Díjat az október 17-i Digitális pedagógus konferencián.

tovább olvasom »
Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »