A Tempus Közalapítvány 2017. november 23-án egynapos műhelymunkát szervezett „A munkahelyek szerepének erősítése a hazai és nemzetközi szakmai gyakorlatok előkészítésében és megvalósításában” témában.
A műhelymunka a munkáltatók, képző intézmények, kamarák és szakpolitikai döntéselőkészítők bevonásával teremtett lehetőséget egy közvetlen, többoldalú párbeszédre az együttműködés formáiról, lehetőségeiről. A hazai és nemzetközi szakmai gyakorlatok tervezésében és megvalósításában az érintett szereplők közötti strukturált és folyamatos párbeszéd illetve együttműködés formáit térképezték fel a résztvevők. Megvizsgálták, hogy kinek mi a szerepe és a feladata: a gyakorlati oktatásvezető; a munkahelyi gyakorlati oktató és a kamarai kapcsolattartó vonatkozásában. Az így kapott munkaköri feladatprofilok összeállítása során megnézték, hogy hol vannak hiányterületek, amire az érintett felek nem látnak rá a másik fél munkájában. Majd javaslatokat tettek, megoldási módokat kerestek, hogyan célszerű pl. értékelési szempontsort közösen kidolgozni, ami a tanuló tanulási motivációját és eredményességét segíti.
A „Work-based Learning in CVET – Munkaalapú tanulás a felnőttképzésben” ( Erasmus+ KA2 Stratégiai partnerségek) című projekt eredményeinek bemutatása során Marton József GFF Békési Szakképző Iskola szakmai igazgató-helyettese előadásában ismertette a projekt hátterét, azokat a kihívásokat, amelyekkel a szakképzés egésze szembesül. A legfőbb kihívás a munkaerőpiac és a szakképzés előtt, a szakemberhiány, mert a szakképzésből kilépők szakmai tudása nem felel meg a munkaadói igényeknek. Európában napirenden van a szakképzés gyakorlatközpontú megújítása. Közös cél, hogy a munkaalapú tanulás váljon az európai szakképzési rendszerek alappillérévé, hiszen a munkaalapú tanulás megkönnyíti a tanulásból a munkába való átmenetet, hozzájárul a foglalkoztatottság növeléséhez.
A kerekasztal beszélgetés rámutatott, hogy kevés olyan szakmai anyag van, amelyet a munkaalapú tanulást bevezetni szándékozó szervezetek jól tudnának hasznosítani. A projekt során kidolgoztak egy tanulási eredmény alapú módszertant a Szociális gondozó és ápoló képzésre.
Ezen a projektpéldán keresztül is az látszik, hogy ez a fajta szemléletváltás - az iskolai oktatás és a gyakorlati képzés szoros együttműködése – önmagában is a siker kulcsa lehet a hazai duális szakképzés minőségfejlesztésében.
A műhelymunka eredményeiről, összefoglalójáról következő hírlevelünkben bővebben olvashatnak.
Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »