Hírek

Hogyan támogathatja a szaknyelvoktatás a foglalkoztathatóság növelését?

2014.05.21

Ezt a kérdést jártuk körül 2014. március 31-én konferenciánkon. A rendezvényen készült videók és az előadások anyagai elérhetők weblapunkon.

2013. május 1-jével az Európai Bizottság támogatásával a Tempus Közalapítvány újabb egyéves programsorozata indult el, amelynek középpontjában az oktatási tudásmenedzsment áll, ami az elméleti és gyakorlati pedagógia közötti rest kívánja áthidalni, ezáltal is hozzájárulva a ifjúsági munkanélküliség csökkentéséhez illetve mérsékléséhez.

Háttér információk

A fentieket figyelembe véve a Tempus Közalapítvány jelen projekt keretében tervezett programsorozatának fő célkitűzései a következők:

Annak vizsgálata, hogy az elméleti és iskolában átadható tudás hogyan közelíthető a modern társadalmi és gazdasági igényekhez: jó példák, nemzetközi gyakorlatok megismerésére alapozott tudásmegosztó fórumok szervezése a tematikus európai munkacsoportokban résztvevő szakértőkkel együttműködve.Azoknak az ismérveknek az azonosítása, hogy az alulképzett fiatalok számára milyen eszközökkel biztosítható a munkavállaláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése: mely intézkedések szükségesek és hatékonyak az iskolarendszerű oktatás és képzés keretein belül és melyek azokon kívül, pl. az előzetes tudás elismerése, a felnőttképzési szolgáltatások választékának bővítése vagy pl. az életpálya-tanácsadás által.Hiányszakmák népszerűsítése a pályakezdő diplomások elhelyezkedési esélyeinek javítására: a műszaki, természettudományos, informatikus szakmák népszerűsítése célzott felsőoktatási programokon keresztül.

A foglalkoztathatóság támogatása a hazai környezetben specifikusan problémát jelentő tényezők azonosítása által:a nyelvi hiányosságok okainak feltárása és megoldási irányok felvázolása;a mobilitási hajlandóság és pályázói vállalkozó szellem erősítése.Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges alapkészségek fejlesztése: szakmai műhelyek pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztéséért

Nemzetközi kutatás

1. Annak vizsgálata, hogy az elméleti és iskolában átadható tudás hogyan közelíthető a modern társadalmi és gazdasági igényekhez

Az EU Oktatás és képzés 2020 tematikus munkacsoportok magyar delegáltjai együttműködésének ösztönzése, a munkacsoportokban szerzett tapasztalatok, eredmények megosztása, a disszeminációs lehetőségek megvitatása műhelymunkákon keresztül.

  • Nemzetközi jó példák gyűjtése
  • Nemzetközi gyakorlatok megismerésére alapozott tudásmegosztó fórumok szervezése a tematikus európai munkacsoportokban résztvevő szakértőkkel együttműködve

2. Azoknak az ismérveknek az azonosítása, hogy az alulképzett fiatalok számára milyen eszközökkel biztosítható a munkavállaláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése

A funkcionális analfabetizmus újratermelődésének csökkentése

A projekt részeként egy képzés keretében lehetőséget biztosítunk a felnőttképzés szakemberei számára a nehézségek és sikerek számbavételére, az egymástól tanulásra és közös tapasztalatcserére. A képzés során a résztvevők olyan módszertani elemeket sajátíthatnak el, melynek birtokában képessé válnak saját intézményükben, kollégáik körében a programon tanultak terjesztésére. A képzésfejlesztés részét képezi a nemzetközi jó példák, tanári sikersztorik gyűjtése és összegzése, valamint módszertani segédanyagok kidolgozása is.

További híreink

Felhívás ERASMUS+ Egyéni Tréning Programok (TCA) keretében tematikus szemináriumon való részvételre 2019.05.19

Hogyan tervezzünk és valósítsunk meg Erasmus+ köznevelési projektet a korai iskolaelhagyás sikeres kezelésére? Nemzetközi szeminárium iskola- és óvodavezetők, helyetteseik, valamint oktatási területen dolgozó civil szervezetek, kkv-k és állami hatóságok képviselői számára

tovább olvasom »
TÖLTSE KI ALMA A FÁN MŰHELYSOROZATUNK IGÉNYFELMÉRŐ KÉRDŐÍVÉT! 2019.05.19

Jó gyakorlatok – Ötletek – Jövőt formáló gondolatok Idén újra várjuk az inspirálódni és tudásukat megosztani vágyó pedagógusokat az Alma a fán műhelyekre, ahol egy délután alatt a tanárok számára fontos témákat dolgozunk fel, amelyekhez egyébként a mindennapok során kevés útmutatást kapnak.

tovább olvasom »
Megnyílt a regisztráció a tanulás jövője MOOC kurzusunkra! 2019.04.09

Április 16-tól öt héten át tart a Tempus Közalapítvány digitális pedagógia témájú online kurzusa. A kurzus elsősorban pedagógusoknak készült, de várunk szeretettel minden érdeklődőt! A kurzuson való részvétel ingyenes, mindössze regisztráció szükséges.

tovább olvasom »
Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »