Szakpolitikai hírlevél

Képesítések és végzettségek átláthatósága

Az ECVET szakértői hálózat tevékenysége és szerepe a szakképzés korszerűsítésében 2012 - 2020

2020 végén új szakképzési ajánlás váltotta fel az ECVET-et. A megújult szakértői hálózat következő évekre meghatározott célja, hogy ebben a folyamatban katalizátor szerepet vállaljon, és a 2020 utáni programgeneráció által biztosított eszközrendszerrel támogassa a szakképzés nemzetköziesítését. A kötetben található tanulmányok – melyek részben a történeti visszatekintés, részben az elért eredmények összegzésének igényével születtek –hiánypótló szerepet töltenek be, és kiindulási alapként fognak szolgálni ennek küldetésnek a sikeres teljesítéséhez.

A 2000. évben elfogadott Lisszaboni Stratégia, amely az oktatásnak nem csak versenyképességi, de társadalmi szempontból is kiemelt jelentőséget tulajdonított, minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetett az oktatási együttműködés szorosabbra fűzésére. Ennek köszönhető, hogy létrejöttek az átjárhatóságot segítő különböző uniós eszközök, amelyek között mérföldkőnek számít az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszerről (EQAVET) és az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszerről (ECVET) szóló 2009-ben elfogadott tanácsi ajánlás.

Az ECVET – némileg leegyszerűsítve – a tagállamok közti szakképzési rendszerek megfeleltethetőségét célzó rendszerként indult. Hamar világossá vált azonban, hogy rendszerátalakító hatása áttételes módon jelentkezik, és inkább módszertani eszköztárként tekintenek rá, sem mint a szakképesítések elismerését, elismertetését lehetővé tevő mechanizmusként. Olyan szemléletmódot honosított meg a szakképzésben, amely egyszerre nyitja meg az utat a különböző tanulási környezetekben (másik országban vagy munkahelyi környezetben) szerzett tanulási eredmények elismerésére, és teszi lehetővé az oktatásban érintett és érdekelt célcsoportok közötti dialógust a diákok szakmai képzésének fejlesztése érdekében.

A Tempus Közalapítvány kiadványa elérhető online, PDF formátumban.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »