Szakpolitikai hírlevél

Kutatások a nemzetköziesítés témakörében

2021 végén két meghatározó kutatás zárult a Study in Hungary Igazgatóság koordinálásában. Témájában és eredményében mindkét kutatás újdonságot jelent, megvalósításuk pedig eltért az igazgatóság korábbi kutatásaitól. A nemzetközi együttműködéssel megvalósuló kutatás a befelé irányuló oktatói és kutatói mobilitásra, a másik kutatás pedig a kifelé irányuló oktatói mobilitásra fókuszált. 

Az Academic Cooperation Association szakmai munkájának köszönhetően olyan téma feldolgozására került sor, amely nemcsak a Tempus Közalapítvány, hanem a felsőoktatási intézmények munkáját is támogatni szeretné. A tanulmány célja az volt, hogy feltárja a magyarországi felsőoktatási intézményekben a tehetségek toborzásának és a külföldi kutatók, oktatók személyre szabott támogatásának jelenlegi helyzetét, valamint feltárja a célcsoport elvárásait, a jelenlegi és elvárt támogatási formák közötti esetleges eltéréseket, különböző elvárásokat. Az elemzés további célja volt, hogy feltárja a hazánkba érkező oktatók és kutatók motivációs hátterét Magyarország mobilitási (tanulmányi, kutatási vagy munka) célpontként történő kiválasztásában, valamint visszajelzést adjon az elégedettségükről. A kutatás egy nemzetközi projekt kutatási adatainak, valamint a Tempus Közalapítvány korábbi adatainak másodelemzésére épült. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik arra is, hogy bizonyos szempontokat, elégedettségi tényezőket nemzetközi összehasonlításban is értelmezzünk. Kétségtelen, hogy a külföldi tehetségek vonzásában hazánk egyik legfontosabb versenyelőnye a régióban a külföldi doktori hallgatók ösztöndíjjal történő támogatása. A visszajelzések alapján ugyanakkor hiányosságok is azonosíthatók, mint a külföldi oktatók és kutatók fogadásának, toborzásának stratégiai erősítése intézményi szinten. A másik fontos üzenet, hogy alapvetően nincsen nagy szakadék a hozzánk érkezők elvárásai és a jelenleg nyújtott szolgáltatások típusai között, bár a minőségük javítása fontos feladat lenne. 

A másik kutatás projekt a hazai oktatók kifelé irányuló mobilitását dolgozta fel. Dr. Malota Erzsébet vezetésével megvalósult kutatás az oktatói mobilitás tendenciáit, egyéni és intézményi hatását tárta fel. A kutatás kvalitatív és kvantitatív módszertanra épült. Feltáró (kvalitatív) mélyinterjúk készültek oktató/kutató kollégákkal a motivációk, az attitűdök, a percepciók és a magatartásminták feltárására. Emellett a kutatók intézményi szakértői interjúkat készítettek, amelyek az intézmény környezetének megismerését és a mobilitás feltételrendszerének megértését szolgálták. A kutatás második szakaszában a mobilitásban részt vevő oktatók és kutatók körében online kérdőíves felmérés valósult meg, standard kérdőív segítségével. A kvantitatív kutatás fő célja a döntési folyamat, a motivációk, az egyéni és szervezeti akadályozó/ösztönző tényezők, valamint a mobilitási tapasztalatok vizsgálata. A kutatásból jól látható, hogy az oktatókat és kutatókat általában a nemzetközi beágyazottság, az új kultúrák megismerése motiválja leginkább, ugyanakkor az intézményi szempontok – mint például az intézményi követelményrendszernek való megfelelés – kevésbé szolgálnak fontos motivációs faktorként. Éppen ezért a szakpolitikai javaslatok között hangsúlyosan jelentek meg azok az ajánlások, amelyek intézményi döntéseket, lépéseket jelentenek. Ilyen volt például a mobilitási tevékenység összekapcsolása az intézményi humánerőforrás-menedzsmenttel, az intézményi pályázatok biztosítása, valamint a támogató személyzet (pl. nemzetközi koordinátorok) elismertségének, megbecsültségének erősítése.  

A kutatások gyorsjelentései 2022 első negyedévében elérhetők lesznek a közalapítvány honlapján.

Szerző: Kasza Georgina, Tempus Közalapítvány, Study In Hungary Igazgatóság

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »