Szakpolitikai hírlevél

Megjelent a TKA Pályázati Pavilonja

A Pavilonban foglalkozunk azzal, hogy a járványhelyzet hogyan érintette az egyes projektek megvalósulását, a nemzetközi programokban részt vevő hallgatókat, miként alakultak át az egyetemi kurzusok, hogy váltották fel a hagyományos nemzetközi vásárokat az online eszközök. Nagyobb hangsúlyt kap azonban az, hogy a nemzetközi keretekben történő tanulás, tanítás, együttműködés milyen egyedi hozadékokkal jár a közneveléstől a szakképzésen, a felsőoktatáson és ifjúságügyön keresztül egészen a felnőtt tanulásig a járványtól függetlenül.

Ízelítő a magazin tartalmából:

  • Állandóság és változás. 2021-ben indul az Erasmus+ program új szakasza
  • Az új Erasmus program inkluzív, digitális, zöld és hozzáférhető
  • Erasmus akkreditáció
  • Az Erasmus+ ajtókat nyit – és segíti a pedagógusokat a mindennapi kihívások kezelésében

A  Pályázati Pavilonba belelapozni, azt letölteni itt tudja.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »