Párizsban üléseztek az Európai Felsőoktatási Térség miniszterei
A párizsi miniszteri konferencia résztvevői megerősítették együttműködési szándékukat a jobb európai felsőoktatás és az alapvető értékek védelme érdekében. A találkozót lezáró nyilatkozat kiemeli, hogy az Európai Felsőoktatási Térség tagországainak közös célja egy olyan szakpolitikai környezet kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények megvalósíthassák társadalmi küldetésüket, polgári szerepvállalásukat, és megerősíthessék az etikai alapelveik érvényesítését.
A Párizsi Nyilatkozat szövege már magyarul is elérhető.
20 évvel a bolognai folyamat és az Európai Felsőoktatási Térség (EFT) első mérföldkövét jelentő Sorbonne Nyilatkozat megjelenését követően rendezték meg a párizsi miniszteri konferenciát május 24-25-én. A mára 48 országot magában foglaló EFT sikertörténetnek tekinthető, és tevékenységeiben a kormányok képviselőin kívül számos más szervezet is aktív szerepet vállal: hallgatók, egyetemek és ezek szövetsége, oktatók és felsőoktatásban dolgozó munkatársak, az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a munkáltatók képviselői, szakmai szervezetek. Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériumával szoros együttműködésben a Tempus Közalapítvány is részt vesz a hazai fejlesztésekben képzések, szemináriumok és konferenciák szervezése, kutatások lebonyolítása és kapcsolatok építése révén.
Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »