Szakpolitikai hírlevél

Szakképzési szakpolitikák szerepe a korai iskolaelhagyás csökkentésében

A szakképzési szakpolitikák szerepe a korai iskolaelhagyás csökkentésében címmel rendezett kutató műhelyt az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ (CEDEFOP) Brüsszelben 2015. október 21-én. Az esemény célja a CEDEFOP által folytatott, a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez sikeresen hozzájáruló szakképzési politikák összegyűjtését és elemzését célzó, három éves kutatási projekt köztes eredményeinek validálása volt a kutatásban részt vevő 15 európai uniós ország szakértőinek bevonásával.

Az eseményre a Tempus Közalapítvány Szektorközi együttműködéssel a korai iskolaelhagyás megelőzéséért (CroCooS – Előzzük meg a lemorzsolódást!) című projekt koordinátora is meghívást kapott és bemutatta a projekt keretében zajló kutatás, illetve szakpolitikai kísérlet eddigi tapasztalatait.A CEDEFOP kutatás előzetes eredményei megerősítik a szakképzés lemorzsolódás megelőzésben játszott kiemelt szerepét, és rávilágítanak arra, hogy a magas minőségű, a munkaerő-piaci elvárásokkal összhangban lévő szakképzés mind a középfokú oktatásból történő lemorzsolódás megelőzésében, mind a korábban lemorzsolódott fiatalok oktatás-képzésbe történő visszavezetésében kiemelt jelentőségű.

A CEDEFOP kutatás folytatódik, a részeredményekről a Központ rövid összefoglalókat, tesz közzé, amelyet a projekt honlapján követhetnek nyomon az érdeklődők az alábbi linkre kattintva. A Brüsszeli workshophoz kapcsolódó szakmai anyagok itt érhetők el. 

A Tempus Közalapítvány által vezetett CroCooS – Előzzük meg a lemorzsolódást! projektről itt tájékozódhatnak.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »