Díjazzuk a legjobbakat!

Tuningoló - képzés

Beküldve: 20150505

A program bemutatása:
Magas színvonalon gondozzuk tehetséges fiataljainkat a Peron Music Alapítványnál.

20 éve tartó munkánk során kialakultak azok a módszerek, melyekkel hosszú ideje sikeresen tudjuk támogatni a könnyűzenei együtteseket, az együttesek tagjait. Ezeket a módszereket, a bevált jó gyakorlatokat illetve a szerintünk még hasznos módszereket egy egységes rendszerbe kívántuk szervezni, ebből jött az az ötlet, hogy egy képzésbe "csomagoljuk" bele az egészet.

Így karoltam fel ezt az elgondolást, a Tuningolót, mely non-formális és informális keretek közötti kompetenciafejlesztés a Tehetségpontunkban. Ezzel fiataljainknak szeretnénk segítséget nyújtani, hogy még jobban átlássák a kompetenciák mindennapokba vonatkozó jelentőségét, segítséget kaphassanak ezek azonosításában, fejlesztésében, persze mindezt az  "nyelvükre" lefordítva, a zenére, az együttesekre koncentrálva.

Ezt a feladatot egyrészt egy 9*3 órás képzésre, másrészt folyamatos után követésre építenénk negyedéves/féléves bontásban.

A képzésben minden egyes kompetenciaterület feldolgozásra kerül nem formális módszerek segítségével, amely során az egyes résztvevük felismerhetik erősségeiket, gyengeségeiket, illetve kiválasztásra kerülhetnek a leginkább fejlesztést igénylő területek, melyek a képzésben fejlesztésre is kerülnek. Fiataljaink közül többen már nem tanulnak oktatási intézményekben, ahol folyamatos fejlesztésben vehetnek részt Számukra még fontosabb, hogy a nagybetűs ÉLETben is használható technikákat, módszereket sajátíthatnak el a Tuningolóban, illetve kapnak folyamatos figyelmet, támogatást.

A képzés hatására egész életükre kiható folyamatot indíthatunk el azzal, hogy igényük legyen az egész életen át tartó tanulásra és személyiségük folyamatos fejlesztésére. Megtanulhatják, hogyan juthatnak el az "én"-től a "mi"-ig, az "enyém"-től a "mienk"-ig, amellyel csoportban, közösségben, zenei együttesként tudnak majd jól dolgozni, működni.

Elektronikus portfolió


Ajánlás:

Fiataloknak: Az életed csupa ütem és zene? A haverodé is? Összeálltatok egy bandává? Na és hogyan tovább? Mit akartok elérni? Várjuk azokat a fiatalokat, akiknek fontos, ne csak választ, hanem segítséget is kapjanak. Szakembereknek, mentoroknak, bárkinek: Akik szeretnek segíteni másoknak. Keressük azokat a mentorokat, akik szeretnének fiatalokat segíteni, támogatni sikereik elérésében. Támogatóknak: Egy hetes táborozási lehetőségre, hogy a srácok csak a képzésre és egymásra koncentrálhassanak a Tuningoló ideje alatt. Stúdióidőkre, fellépési lehetőségekre hogy az együttesek bemutathassák mennyit fejlődtek a Tuningoló segítségével. Pénzre, hogy minél jobb eszközöket vonhassunk be a fejlesztő munkába. A szakmabelieknek: Egy jól működő, hosszú évek alatt kipróbált elemeket tartalmazó képzésben résztvevő csapat jobban megállja helyét a zene kemény világában,ezért érték, ha valaki Tuningoló tanúsítvánnyal rendelkezik. Értékeljék az értékeset! További információ: Váradi Ágota

Mire fordítaná a díjat?

A díjat egyrészt a Tuningoló akkreditációjához kívánjuk felhasználni.
Másrészt ez év tavaszán adjuk ki 20. születésnapi könyvünket, mely az elmúlt 10 év élményeit és jógyakorlatait mutatja be. Ennek megjelenési költségét finanszíroznánk még a díjból.

Kulcsszavak a bemutatott programhoz:

képzés, kompetencia, zene, fiatalok, együttesek, akkreditáció, non-formális, informális, tanulás,

Ötletgazda:

Váradi Ágota
Peron Music Foundation Zeneműkiadó és Tehetséggondozó Alapítvány, Tatabánya

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »