2010

Áttekintés

Iskolavezetői kompetenciák fejlesztése

A Tempus közalapítvány 2010-ben egy nemzetközi projektet valósít meg Az iskolavezetés a hatékony tanulásért (School Leadership for Effective Learning) címmel az Európai Bizottság támogatásával 4 másik közép-európai ország - Auszria, Csehország, Szlovákia és Szlovénia - részvételével a Central European Cooperation for Education (CECE) együttműködés keretében.

A projekt célja, hogy az egyes országokban az adott szakminisztérium által delegált szakértők, a hatékony iskolavezetéshez szükséges kompetenciákat feltérképezzék és erre vonatkozóan vezetői sztenderdeket hozzanak létre, melyek a későbbiekben az egyes országok gyakorlatához adaptálhatóak.

A kezdeményezés előzménye a szintén az érintett országok által megvalósított Az iskolavezetés szerepe a tanulási környezet javításában és a tanári munka minőségének és motivációjának fokozásában című, 2008-2009-ben, ugyancsak a Tempus Közalapítvány koordinációjában megvalósított projekt volt, mely az OECD tematikus jelentésén (Leadership for Learning) alapult.

Az egyes országok iskolavezetéssel kapcsolatos törvényi hátterét és gyakorlatát bemutató országtanulmányok eredeményei egy közös szintézisripotban kerültek összegzésre.

A 2010-ben megvalósított projekt eredményeiről készült angol nyelvű összefoglaló zárótanulmány, mely tartalmazza az elvégzett iskolavezetéssel kapcsolatos nemzetközi kutatás módszertanát, annak menetét, eredményeit, illetve az eredményeken túl minden partnerország gyakorlatából 3-3 jó példát iskolavezetés témában esettanulmányok formájában.

A projektben a következő tevékenységek kerülnek megvalósításra:

  • Projektindító találkozó
  • Tanulmányutak
  • Disszeminációs workshop

A témához kapcsolódó egyéb magyar és angol nyelvű szakmai anyagok a honlap Tudástár részében találhatóak.

A projekt megvalósításában a Tempus Közalapítvány külföldi partnerei a következők:

Hazai partnerünk a Közoktatási Vezetőképző Intézet, a 2010-es ENIRDELM (European Network for Improving Research and Development in Educational Leadership and Management) Konferencia szervezője.

Egyéb hazai partnerünk volt a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Oktatásfejlesztési Observatory Központ.

 

tovább olvasom »
Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »