2011-12

Áttekintés

Iskolavezetői kompetencia-keretrendszer a hatékony vezetésért

 A Tempus Közalapítvány 2011-12-ben folytatja 2008-óta zajló iskolavezetés témájú projektjét Nemzetközi együttműködés az iskolavezetésért (International Cooperation for School Leadership) címmel az Európai Bizottság támogatásával 4 másik közép-európai ország - Auszria, Csehország, Szlovákia és Szlovénia - illetve egy új skandináv partner, Svédország részvételével a Central European Cooperation for Education (CECE) együttműködés keretében.

A projekt célja, hogy a 2010-ben elkészült nemzetközi iskolavezetői kompetencia-keret első verzióját továbbfejlesszük, illetve ezt minden partner adaptálja egy saját nemzeti vezetőképzési programjába. Emellett a partnerek a projektben megvalósítandó nemzetközi találkozókon arra is kidolgoznak módszereket, hogy az elkészült kompetencia-keretrendszer az adott országokban a vezetők kiválasztási illetve értékelési folyamatába minél szélesebb körben integrálódhasson. 

A kezdeményezés előzménye a szintén az érintett országok által megvalósított Az iskolavezetés szerepe a tanulási környezet javításában és a tanári munka minőségének és motivációjának fokozásában című, 2008-2009-ben, ugyancsak a Tempus Közalapítvány koordinációjában megvalósított projekt volt, mely az OECD tematikus jelentésén (Leadership for Learning) alapult. Az egyes országok iskolavezetéssel kapcsolatos törvényi hátterét és gyakorlatát bemutató országtanulmányok eredményei egy 2008-ban egy közös szintézisripotban kerültek összegzésre.

Ugyancsak a kezdeményezés előzménye volt a 2010-ben megvalósított Iskolavezetés a hatékony tanulásért (School Leadership for Effective Learning) című projekt ugyanezekkel a partnerekkel. Ennek célja volt, hogy az egyes országokban az illetékes szakminisztériumok által delegált szakértők, a hatékony iskolavezetéshez szükséges kompetenciákat egy széleskörű kutatás keretében felmérjék és erre vonatkozóan egy kompetencia-keretet hozzanak létre, mely a későbbiekben az egyes országok vezetőképző gyakorlatához adaptálható.

A 2010-ben megvalósított projekt eredményeiről készült egy angol nyelvű összefoglaló zárótanulmány, mely tartalmazza az elvégzett iskolavezetéssel kapcsolatos nemzetközi kutatás módszertanát, annak menetét, eredményeit, illetve az eredményeken túl minden partnerország gyakorlatából 3-3 jó példát iskolavezetés témában esettanulmányok formájában.   

2011-12-ben a következő tevékenységek valósultak meg: 

  • Projektindító találkozó - Budapest, 2011. április 26-27. 
  • Országonként 2-2 nemzeti műhely döntéshozók és iskolavezetők, illetve tanárok számára az elkészült kompetencia-keret nemzeti szintű disszeminációjára, illetve továbbfejlesztésére - 2011. szeptember-október  
  • Nemzetközi disszeminációs konferencia - Budapest, 2011. november 24.
  • Projekttalálkozó a megvalósító partnerek számára - Budapest, 2011. november 25-26.
  • Tanulmányút és szakértői workshop - Svédország, 2012. április 11-12.
  • Tanulmányút és szakértői workshop - Csehország, 2012. október 10-12.
  • Szakértői összefoglaló a svéd partnertől a közép-európai régió országaiban zajló közoktatási vezetésfejlesztési folyamatokról, különös tekintettel a cseh példára -  2012. október.
  • Tanulmányút, szakértői workshop és projektzáró találkozó - Ausztria, 2012. november 8-9.

A projekt eredményeit a "The Art and Science of Leading a School" című kötet foglalja össze.

A témához kapcsolódó egyéb magyar és angol nyelvű szakmai anyagok a honlap Tudástár részében találhatóak.

A projekt megvalósításában a Tempus Közalapítvány külföldi partnerei a következők:

Institut für LehrerInnenbildung und Schulforschung, Universitat Innsbruck - Ausztria

Národni Institut pro Dalsi Vzdeláváni - Csehország  

Uppsala University, Centre for Educational Management - Svédország

Ministerstvo Skolstva Slovenskej Republiky - Szlovákia

Sola za Ravnatelje - Szlovénia

Hazai partnerünk a Közoktatási Vezetőképző Intézet, a 2010-es ENIRDELM (European Network for Improving Research and Development in Educational Leadership and Management) Konferencia szervezője.  

tovább olvasom »
Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »