Az esetmegbeszélés lépései

1. lépés: az eset ismertetése – a résztvevők tájékoztatása a problémát jelzők oldaláról, az eset bemutatása, illetve a résztvevők érzelmi viszonyulásának feltárása az adott nehézséggel kapcsolatban;

2. lépés: a család, a diák jellemzése az egyéni fejlődési terv és a kollégák, diáktársak, családtagok megfigyelései, valamint a diák saját véleménye alapján;

3. lépés: a diák érzelmi viszonyulási rendszerének feltárása: ki az, akit elfogad/elutasít? Ki az, aki szövetségese lehet nekünk segítőknek és a diáknak a probléma megoldásában? 

4. lépés: az eddig kapott segítség feltárása: kik azok, akik foglalkoztak már a diák problémájával? Miért nem sikerült megoldani a problémát?

5. lépés: kompetenciák átgondolása: ki milyen szinten lehet kompetens a beavatkozás során? A beavatkozásba hogyan kap szerepet a diák? A beavatkozástól milyen változás remélhető? 

6. lépés: a változás irányának, mélységének meghatározása, szakemberek bevonása: milyen más szakember bevonása látszik szükségesnek? Ki az, aki felveszi vele a kapcsolatot? Konkrétan miben kérünk segítséget? A beavatkozástól milyen változás remélhető?

7. lépés: a lehetséges akadályok átgondolása: milyen akadályokra kell előre számítani? Hogyan lehet ezeket csökkenteni, esetlegesen kikerülni?

8. lépés: a segítés, beavatkozás menetének meghatározása és rögzítése: a stratégiai célok kijelölése, a javaslatok elfogadtatása minden érdekelttel szerződés formájában, hiszen nem helyettük, hanem róluk, értük zajlik a segítés. Nagyon fontos, hogy itt egyértelművé kell tenni a diák szerepét, felelősségét az érte zajló segítői folyamatban.

9. lépés: értékelés, mely folyamatos, menet közben állandóan értékelni kell, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy végső értékelést adjunk a folyamat egészéről, a cél megvalósításáról, a segítés módszerének kiválasztásáról, a szerződés megvalósulásáról. Az értékelés során az alábbi szempontokat érdemes szem előtt tartani:

      a) Az elmúlt időszak rövid összefoglalása.
      b) Az elmúlt időszakra kitűzött megvalósítási terv.
      c) A meg nem valósított tervek, kudarcok és annak okai.
      d) Nehézségek, következtetések, új kérdések.
      e) Személyes érzések a folyamattal, az elért eredményekkel, célokkal kapcsolatban.
      f) Új akcióterv kidolgozása, ha szükséges.

Ezek a lépések adott esetben nem egy ülés során valósulnak meg, de vannak olyan elemek, szabályok, melyeknek minden egyes ülésen meg kell valósulniuk. Ezek pedig a következők:

• Előzetesen ne feledjük el meghívni az esetmegbeszélés résztvevőit;
• Érdemes odafigyelni, hogy hány fő vegyen részt! A tapasztalatok szerint legfeljebb 8 fő tud érdemben megszólalni az esetmegbeszélésen;
• Fontos, hogy nyugodt helyet biztosítsunk az esetmegbeszélésre, körbe helyezzük el a székeket;
• A hozzászólás szabályai: időkeretek meghatározása, a személyeskedés kizárása;
• Az esetmegbeszélés vezetőjének/moderátorának, jegyzőkönyvvezetőjének megválasztása;
• Jelenléti ív készítése.
• A jegyzőkönyv aláírása a résztvevők által;
• Egy-egy ülés időtartama ne legyen több mint 90 perc;
• Mindenféleképpen legyen ott a diák, illetve az őt támogató mentor/személy!

Milyen gyakran tartsunk esetmegbeszélést?

Rendszeressége esettől függ. Általában az alábbi szempontokat tartsuk szem előtt a gyakoriság meghatározásánál:

• Milyen típusú a probléma?
• Milyen gyakran igényel a kliens/diák folyamatos, rendszeres visszacsatolást?
• Milyen gyakran igényelnek segítséget, szakmai beszélgetést a segítők?

Alapvetően az lenne az ideális, hogyha legalább 3 alkalommal lenne egy esettel kapcsolatos megbeszélés, hiszen ez biztosítaná a folyamatosságot. 

Mire figyeljünk, az esetmegbeszélés tipikus hibái:

• Túl sok/kevés embert hívnak meg az esetmegbeszélésre,
• A moderátor nem irányítja az eseményeket, nem figyel arra, hogy mindenki szót kapjon;
• A segítés helyett inkább a számonkérés hangja dominál, egyfajta fegyelmi tárgyalás hangulata van az esetmegbeszélésnek;
• Nem maradnak a realitás talaján, nem a klienshez/diákoz, hanem saját elvárásaikhoz igazítják a kitűzött célt;
• Nem veszik figyelembe a diák érdekeit, sajátosságait;
• Elbeszélnek egymás mellett a résztvevők, a problémamegoldás helyett sérelmek felsorakoztatása történik meg;
• Nem készítenek feljegyzést a történtekről, így ellentmondások alakulhatnak ki;
• Nincs jelen a diák érdekeit képviselő segítő személy;
• Érzelmek alapján döntenek, sokszor a probléma megoldása helyett inkább meg szeretnének szabadulni attól, a felelősséget igyekeznek egymásra hárítani. 

Érdemes a fentiekre odafigyelni annak érdekében, hogy kiküszöböljük az esetleges hibákat, és az esetmegbeszélés valóban a segítő folyamatnak célirányos, szakmai színtere legyen.