Dávid hatodik osztályos volt, amikor megismertem. Szőke hajú, kékszemű, kissé elhízott fiú, akinek a szeme alatti karikák kialvatlanságot tükröznek. Arckifejezése mindig olyan, mintha súlyos gondokkal küzdene, és a sírás határán állna.
Osztályfőnöke javaslatára jött hozzám, de az anya is nagyon készséges, együttműködő volt. Dávid osztályába összesen nyolcan jártak, itt szinte mindenki gyenge tanuló volt, súlyos magatartásproblémákkal. Dávid is tanulási problémákkal küzdött, matematikából fejlesztőpedagógusa szerint az alapjai sem voltak meg, írni-olvasni csak lassan, sok hibával tudott. Osztálytársai emiatt sokat csúfolták, emellett pedig rájöttek, hogy Dávidot nagyon könnyű kihozni a sodrából. Szünetekben, órákon is sokat idegesítették, szinte sportot űztek abból, hogy ki tudja addig cukkolni, míg robban. Ilyenkor Dávid asztalokat, székeket emelt fel, fenyegette a többieket, volt, hogy nekiment az őt csúfolónak, verekedést kezdeményezett. Az iskolában egy barátja sem volt, senki sem értette meg. Furcsának, sőt elmebetegnek tartották.
A szülők Dávid hétéves korában váltak el. Az apa hamarosan Hollandiában talált munkát, kiköltözött egy unokatestvérével. Dávid édesanyjával maradt az apa pesti lakásában, hamarosan odaköltöztettek még egy nagyon idős rokont, egy nénit, akit az anya gondozott. Ez a néni egyik fülére nem hallott, emellett gyengénlátó volt, és mozogni is csak keveset, lassan és nehézkesen tudott. Dávid néha beült hozzá a szobájába, vele beszélgetett a világról, hallgatta régi történeteit a háborúról, korábbi nehéz életéről.
Dávid édesanyja irodaházakat takarított, este indult munkába és hajnali 3 körül ért haza. Reggel sokszor nem is találkozott fiával, este is csak néhány szót váltottak. Amikor Dávid hazament, leült a számítógép elé játszani, majd anyja nyomására tanult egy keveset. Lefekvés után az ágyából szokta nézni a tévét, sokszor hajnalig, elsősorban agresszív műsorokat, pankrációt. Elmondása szerint egyébként sem tudott volna elaludni, alvásproblémái voltak, ezekre már mindenféle módszert kipróbáltak, gyógyszert is kapott. Reggelente nehezen kelt ki az ágyból, álmosan indult az iskolába, az órákon olykor elaludt.
Iskolai teljesítménye fokozatosan romlott, magatartása is egyre problémásabb lett. Iskola után sokszor nem ment haza, inkább új barátaival töltötte az időt, valahol csavarogtak, beszélgettek. Ezek a fiatalok nála idősebbek, többen már nagykorúak, emósok. Dávid édesanyja aggódott is emiatt, hiszen fia egyre később járt haza, volt, hogy munkába indulás előtt nem is találkozott vele. Nyáron pedig ezekkel a barátokkal mentek el strandolni Budapesttől kissé távolabb eső bányatavakhoz, pénz, bérlet, jegy nélkül.
Dávidnak lett egy barátnője is, aki egy másik általános iskolában tanul, ott, ahová az anya Dávidot is át szerette volna íratni. A lány panaszkodott, hogy roma fiúk zaklatják a suliban, mire Dávid elment az iskola elé, beszólt a fiúknak, akik öten voltak, idősebbek és termetre is nagyobbak. A fiúk elmentek mellette, figyelmeztették, hogy jobb lesz, ha távozik. Dávid azonban nem tágított: utánuk kiabált, káromkodott, szidta őket, mire tanárok jöttek ki, hogy elzavarják. Legközelebb Dávid már néhány barátjával érkezett, megvárták a roma fiúkat az iskola előtt. Dávid erejét fitogtatva nekiesett az egyik fiúnak. A portás erre kihívta a rendőröket, akik elzavarták a fiúkat. Dávidnak a dulakodásban eltört a csuklója. Másnap az iskolaigazgató behívatta őt és édesanyját, miután a másik iskola vezetőségétől tudomást szerzett a történtekről. Az igazgató és több pedagógus is iskolaváltást javasolt. Mivel a másik iskolában már megismerték Dávidot, oda nem vették át a következő évtől. Így Dávid most néhány kerülettel távolabb jár, sokat utazik egyedül. Felvettük a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal is, de ők nem ítélték súlyosnak az ügyet.
Dávid alvásproblémái továbbra is fennállnak. Kamaszcsoportba kezdett járni, de mint mindent, ezt is félbehagyta. Több sportba belefogott, eleinte lelkesedett, de huzamosabb ideig sehol sem maradt. Nincs jövőképe, motiválatlan, tanulási problémái folyamatos kudarcélményt okoznak. Az anya is csak egy ideig tűnik megbízhatónak, de nincs ereje, türelme kamasz fiához. Beletörődött, hogy ilyen a gyereke, hogy nem lesz belőle semmi, hogy semmi sem érdekli, semmihez sem ért. Mindenre rábólint, látszólag megpróbál együttműködni, de semmit nem visz végig. Dávid sokat hiányzik, gyakran beteg, de megesik az is, hogy reggel elindul az iskolába, hogy aztán csak céltalanul csavarogjon, vagy barátaival üsse el az időt.
Dávid évente többször kimegy édesapjához Hollandiába, ahonnan mindig felzaklatva tér haza. Haragszik édesanyjára, aki erőlteti ezeket a találkozásokat az apjával, és haragszik édesapjára, aki el akarja játszani a tökéletes apát, miközben ha baj van, sosincs jelen.
(iskolai pszichológus)
Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »