Gábort jó kiállású kamasz fiúként ismertem meg, 15 éves elmúlt, amikor először jelentkeztek. A nagymama vette fel a kapcsolatot a gyermekjóléti központtal, és eleinte szinte mindent ő intézett a gyermek érdekében eljárva. Gábor szülei különváltak a gyermek 6 éves korában. Szülei középiskolai végzettséggel rendelkeznek, anyja szállodában dolgozik, apja autószerelőként. A kerület családi házas övezetében laknak. A válás óta Gábor felváltva él hol az édesapjával, hol az édesanyjával, de ugyanabban a lakásban, saját szobájában, csak a szülők váltják egymást, és költöznek el otthonról. Nagyon kevés időt töltenek együtt. A szomszédságban lakó nagymama jelenti Gábor számára az otthont, a biztonságot, ő próbálja mindkét szülőt helyettesíteni. Gábornak van egy nála 11 évvel idősebb bátyja, aki kezdetben velük lakott. A gyerek otthoni környezete megfelelő, szüleivel a kapcsolata ambivalens, a nagymama az egyetlen biztos támasza, aki azonban túlóvja, túlságosan gyerekként kezeli őt. Gábor a szülők különköltözése után, 6 éves korában fordult meg először pszichológusnál, 7. osztályos koráig járt hozzá. Majd 15 évesen különböző egészségügyi problémák miatt került újra pszichológushoz, miután tüneteiről kiderült, hogy pszichoszomatikus jellegűek.
Gábor a kerület egyik átlagos általános iskolájában végzett, közepes eredménnyel, évet nem ismételt. Magatartásával a felsőbb osztályokban egyre több volt probléma, nehezen találta meg hangot a társaival, hamar ingerlékeny lett. A 8. osztály elvégzése után egy távolabbi szakközépiskolába került, ahol autószerelést tanult volna. A szakmát ő választotta, de nem bírta a sok utazást. Két hónap után átjelentkezett egy építőipari szakközépiskolába, ahol 0. évfolyamos lett. Egy iskolai konfliktus után azonban eltanácsolták az osztályból. Osztálytársaival volt konfliktusa, a fegyelmi tárgyaláson őt marasztalták el, s az osztályban maradásának azt szabták feltételül, hogy ne legyen vele probléma a továbbiakban. Ennek nem tudott megfelelni, így átkerült a szakiskolai osztályba. A szakközépiskolai osztályban a konfliktusok ellenére még voltak barátai, a tanárokkal sem volt nagy problémája, de igazságtalannak tartotta a fegyelmi eljárást vele szemben (sajnos további részleteket erről nem tudok).
Ezután jelentkeztek egészségügyi problémái, ami miatt hiányozni kezdett. Kórházba került, gyermekpszichiátriai osztályra, ahol depressziós-szorongásos zavart diagnosztizáltak nála. Pszichológiai tanácsadásra járt. A pszichológiai munka célja Gábor önismeretének fejlesztése, beilleszkedési problémáinak, pszichoszomatikus tüneteinek kezelése, a családtagokhoz fűződő érzelmi viszonyainak tisztázása és az őt támogató nagyszülő megsegítése volt. Gábor a magántanulóságot tartotta az egyetlen jó megoldásnak helyzetére, nem is állt szándékában ezen változtatni. A szülők látszólag igyekeztek másik iskolát találni a gyermeknek, ahová a fiú bejárna, de nem volt valós tartalom e mögött, fél év múlva váltunk el azzal, hogy mégis megvan a megfelelő iskola (újabb szakközép). Ezt akkor Gábor is elfogadta.
Ezután egy ideig kikerült a látókörünkből. Utólag kiderült, hogy a harmadik középiskolájában sem sikerült beilleszkednie, egészségügyi problémái súlyosbodtak, pszichés tünetei mellett komoly szervi problémák is felmerültek, több alkalommal volt kórházban, különböző betegségekre gyanakodtak. Iskolába továbbra sem járt rendszeresen. Gábor pszichés támogatást kapott a kerületi nevelési tanácsadóban, de a pszichológus távozása miatt ez megszakadt, így került újra vissza hozzánk. Az újabb gyermekpszichiátriai vizsgálat eredményeképpen újra emocionális zavart, szorongást, depressziót állapítottak meg. Pár hónappal 18. születésnapja előtt kapta meg a végleges orvosi véleményt, melyben megállapították, hogy számos tünete ellenére nincs komolyabb szervi betegsége. Ekkorra már megint hónapok óta nem járt iskolába, volt orvosi igazolása.
Gábor az alkalmazkodási, beilleszkedési nehézségek elől betegségbe menekült, az orvosok vizsgálták tüneteit, először csak pszichológushoz küldték, majd egyre súlyosbodó szervi tüneteit alaposan kivizsgálták. Az iskola megadta a lehetőséget a magántanulóságra, és tudomásul vette, hogy Gábor betegsége miatt nem jár iskolába. Arról nincs tudomásom, hogy kapott-e konzultációs lehetőséget az iskolában, de ha igen, akkor sem élt vele. Ekkor már nem látszott semmilyen megoldás, mindenki arra várt, hogy a fiú betöltse a 18. életévét, s megszűnjön a tankötelezettsége. A szülők sem tudtak érdemi megoldást a helyzetre. Így húzta ki Gábor „sikeresen” a három évet, amit tanköteles koráig az iskolában kellett volna eltöltenie.
A terápia utolsó fél évében jutott el oda, hogy célokat tudjon kitűzni maga elé, megvalósításukban előrelépett, szüleihez való viszonya átalakult. Felelősségteljesebb gondolkodásra lett képes. Egészségi állapota sokat javult, tünetei javarészt megszűntek. Ekkorra már elég erősnek tartotta magát ahhoz, hogy képes legyen közösségbe beilleszkedni. Elképzelése volt a szakmáról, amit tanulni szeretne felnőttként, lehetőségeket keresett.
Gábor a középiskola 9. osztályát sem végezte el 18 éves koráig. A továbbiakról nincs információnk, mert 18 éves kora után a következő tanév kezdetekor már nem voltunk kapcsolatban a családdal.
(pszichológus, gyermekjóléti szolgálat)
Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »