QALL- Végzettséget mindenkinek!

Gyuri - akit nem akart az édesanyja

Intézményünk 2006-ban azután került kapcsolatba a családdal, hogy Gyuri édesanyja jogi segítséget kért. Szerette volna beperelni a művi vetélést végző kórházat, mert szerinte az ikerterhesség megszakítását nem végezték el teljes mértékben, így Gyuri életben maradt, akit így kénytelen volt megszülni.

Az általános iskolában a tanárok furcsának tartották Gyuri viselkedését, aki kényszerbetegségre utaló jeleket produkált. Időközben anya súlyos és elhúzódó betegségen esett át. Ismét terhesség-megszakítása volt, amit szintén többször meg kellett ismételni. A betegség pszichológiailag-pszichiátriailag is érzékelhető hatására tartósan és hátrányosan megváltoztak egyéni és társadalmi kapcsolatai, életvitele. A szülők házassága is megromlott, az apa elhidegült a feleségétől, és el is költözött a családtól. A számlákat nem fizették, nagyobb mennyiségű adósságot halmoztak fel.

Az iskola látta, hogy a kisfiú tele van szorongásokkal, gátakkal. A nevelési tanácsadóban fejlesztő pedagógus foglalkozott vele. Egy év múlva az anya kezdeményezte, hogy a gyermek, aki ekkor már nem teljesítette a mindennapos iskolába járási kötelezettségét, magántanulóként folytathassa tanulmányait. Ehhez szolgálatunk nem járult hozzá, mert a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság véleménye szerint sajátos nevelési igényének megfelelően különleges gondozást biztosító ellátásra jogosult a többi tanulóval együtt. Sikerült egy olyan általános iskolát találnunk, ahol a felzárkóztató tagozaton tudtak segíteni Gyurinak. Az évek folyamán kezdődtek a sorozatos késések, amikből igazolatlan órák gyűltek össze. Időközben a szülők mégsem váltak el, kibékültek. Majd az apa hirtelen meghalt: öngyilkosságot követett el tönkrement vállalkozása miatt, abban a vidéki házban, ahol az időben laktak. A felhalmozott közüzemi tartozások miatt a családot kilakoltatták az otthonukból.

Gyuri igazolt és igazolatlan iskolai hiányzásai az egekbe szöktek. Az iskola rendkívül toleránsan viszonyult a gyerekhez és szülőjéhez egyaránt. Újabb és újabb esélyt, korrepetálási lehetőséget kapott, hogy ne kelljen évet ismételnie. Az édesanyával viszont nem tudtak érdemben együttműködni, az iskola úgy vélte, hogy az anya nem érzi át fia viselkedésének súlyosságát, illetve annak távlati következményeit, hogy ez a magatartás a gyermek jövőjét teheti tönkre. Gyuri kényszerbetegség tüneteit mutatta, napi rituálékhoz ragaszkodott, listát vezetett tulajdonairól (ruhák, tanszerek stb.). Az iskolában pszichológusi segítségnyújtást kezdeményeztek, de a fiú nem élt a lehetősséggel, az édesanya pedig egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot a szakemberrel. Ő mindig mindent arra a szomorú tényre fogott, hogy Gyuri édesapja tragikus körülmények között hunyt el, illetve a temetése nem történt meg (a férfi hamvait hazavitték), így fia nem tudta megkezdeni a gyászfolyamatot.

Emiatt az anya kérte, hogy a fiát utalják be a Vadaskert Kórházba. A kórház orvosa határozottan állította, hogy a gyermek nem az apja miatt került ilyen állapotba, viszont az anyuka viselkedése igenis hozzájárulhatott ahhoz. Ezért a kórház anya és gyermeke számára pszichiátriai segítség igénybevételét javasolta.

Ezzel párhuzamosan elindult a gyermek védelembe vétele a kerületi gyámhivatalban. Az eljárás során a helyi gyámhivatal kérte a saját kizárását. Az édesanya korábban a polgármesteri hivatalban közcélú foglalkoztatott volt, és alkalmazása – lopás miatt – büntetőeljárással zárult, erre való figyelemmel a hivataltól nem volt elvárható, hogy az ügyet tárgyilagosan ítélje meg. Így más kerület hivatalát jelölték ki eljáró szervnek. Gyurit a rengeteg hiányzás és a szülő csak látszólagos együttműködése miatt védelembe vették. Az anya a családgondozóval sem működött érdemben együtt, az előre megbeszélt feladatokat soha nem valósította meg. Magát nem érezte felelősnek a kialakult helyzet miatt, elmondása szerint fiával nem bírja betartatni az általa felállított kereteket, a valóságban ő ugyanígy működött. Viselkedése folyamatosan hárító, támadó volt. Számára mindennél fontosabbak az anyagiak, de munkahellyel évek óta nem rendelkezik. Miután kilakoltatták őket, egy közeli ismerősükhöz költöztek, akivel az anya – a lakhatásért cserébe – viszonyba kezdett. Gyuri személye egyre feleslegesebbé vált, a férfiak viszonya is nagymértékben megromlott. Az anya emiatt kérvényezte, hogy fiát gyermekek átmeneti otthonában helyezzék el. Mindeközben Gyuri továbbra sem járt iskolába, baráti társasága is negatív irányban befolyásolta. Az anya most is a magántanulóságot látta megoldásnak, ezt az iskola el is fogadta. Anya és gyermeke folyamatosan játszmáztak egymással. Gyuri rendőrségi ügyekbe keveredett, garázdaság megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ellene.

Az otthonban a gondozók figyelmesek, megértőek voltak vele. Próbálták jó irányba befolyásolni, rávenni arra, hogy keressen iskolát. Idáig öt osztályt végzett, viszont már elmúlt 16 éves, és nem tanköteles. A családgondozás során a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítségével sikerült a Híd II programba integrálni, tavaly kezdte meg a tanulmányait egy szakiskolában. Eleinte rendszeresen bejárt a suliba, még tanult is. A gyámhivatal ennek függvényében megszüntette a védelembe vételét. Mára viszont már van 13 óra igazolatlanja, és az otthonban is folyamatosan feszegeti a határokat. Többször súlyosan megsértette a házirendet, a tűzvédelmi szabályokat áthágta, a kimenők határidejét rendszeresen nem tartja be. Az anya következetlen nevelési módszere, a köztük lévő „haveri viszony” megakadályozza a megfelelő szülői viselkedést.

Gyuri jelenleg is végzi az iskolát, a félévet teljesítette. A továbbiakban megpróbálunk neki az iskoláján keresztül kollégiumi férőhelyet biztosítani, hogy mire nagykorúvá válik, elvégezhesse a nyolc osztályt.

(szociális gondozó, gyermekjóléti szolgálat)

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »