QALL- Végzettséget mindenkinek!

Józsi - önállótlan SNI-s kisgyerek

Józsi 3. osztályos volt, amikor megismertem. Túlsúlyos, nagyhangú roma kisfiú, szép arccal, gyönyörű fekete göndör hajjal. Nagyméretű orrmandulája miatt sokszor a száján át veszi a levegőt, szuszog, szörcsög. Van benne valami visszataszító az osztályfőnöke szerint.

Józsit tanítója azért ajánlotta figyelmembe, mert társaival rendszeresen szembeszegül, a felnőttekkel tiszteletlen, nem tudja, kivel hogy lehet, illik beszélni. Társai nem kedvelik, mert gyakran lenéző, lekezelő, a nagyobbaknak beszól. Ha egy feladat nem tetszik neki, nem csinálja meg. Józsi sajátos nevelési igényű (SNI) tanuló, mindenben gyenge képességű, nehezen fejlődik, nehezen halad a tanulásban. Tettei következményeit nem képes felmérni. Az iskolai logopédushoz jár heti két alkalommal, az előírt néggyel szemben (amit idő híján nem tud teljesíteni a logopédus), emellett gyógypedagógiai asszisztens is segíti az órai munkában, a délutáni tanulásban, hiszen önállóan nagyon lassan haladna. Több tantárgyból (matematika, magyar nyelv) meg is bukhatna tanítói szerint, ám az iskola szerint ennek nem lenne értelme, felesleges lenne kitenni egy ilyen igazoltan gyenge képességű gyereket újabb kudarcélménynek. Ő egyszerűen ennyire képes. A szakértői véleményben pszichés megsegítését írják elő, amit elsősorban pszichodráma foglalkozásokon lehetne teljesíteni. Kiscsoportos foglalkozásokba próbáltuk bevonni, de saját ellenállása és társai ellenszenve miatt néhány alkalom után ehelyett inkább az egyéni foglalkozás mellett döntöttem, gyakori szülői konzultációkkal.

Józsi szüleivel és nagymamájával él egy nagy háromszobás lakásban, közel az iskolához. Van saját szobája, amit nem használ, inkább a nappaliban alszik a kihúzott kanapén, a nagymamával – fél a sötétben egyedül. Kevés játéka van, ami van, az is egyedül játszható, kedvence a Play Station, ezen a véres, agresszív háborús játékokat szereti.

A szülőkkel felveszem a kapcsolatot. Elsősorban Józsi társas kapcsolatainak javítása lehet a kitűzött cél, az empátia fejlesztése, a szociális normák megismerése, ezen keresztül saját reális énképének kialakítása kiscsoportos foglalkozások keretén belül. Józsi szülei együttműködőnek mutatkoznak, az édesanya készségesen felajánlja, hogy az apával bejönnek az első megbeszélt időpontra. Ezzel szemben az édesanya a nagymamával érkezik, utóbbi alig kap levegőt, mire felérnek a sok lépcsőn a szobámba. Hosszas magyarázkodásba kezd, hogy miért is fullad, hány egészségügyi problémája van. Ezután az iskolát kritizálja, ami tönkreteszi az ő kis unokáját, itt senki sem érti meg, hogy a gyerek SNI-s, és egyszerűen nem tudja megtanulni a szorzótáblát. Pedig Józsika annyi mindent tud, ha jó kezekbe kerül, így van ez a sakkal is. Én épp előtte héten találkoztam Józsi sakktanárával, aki kitette Józsit a szakkörből, mert zavarta a többieket viselkedésével, emellett reménytelen esetnek tartja, hiszen képtelen még az alapszabályok elsajátítására is.

Józsi édesanyja az első konzultáción alig szólalt meg, a nagymama mellett ő is gyerekként viselkedett, mintha elfelejtette volna, hogy az ő gyermeke miatt jöttünk össze. És mintha a nagymama az egész családot gyerekként kezelné, hiszen míg a szülők dolgoznak, ő otthon mos, takarít, főz – „amit épp a gyerekek kérnek”. A beszélgetés végén finom célzást teszek arra, hogy a nagymamának nem kell még egyszer felküzdenie magát hozzám, elég, ha a szülőkkel találkozom. De az apát sosem ismerem meg. A továbbiakban viszont az anya egyedül érkezik. Láthatóan tényleg nem érzi magát annyira kompetensnek a gyereknevelésben, az édesanyjára hagyatkozik szinte mindenben. Ő maga is túlféltett egyke volt, Józsit fiatalon szülte, 17 évesen. Férje nagyon sokat dolgozik, vállalkozó, ruhákat árul, ő maga gyári munkás, mindketten szakmunkás végzettségűek. Papíron elváltak, és szintén papíron az anya egyedül neveli Józsit, mert így több segélyt kapnak. Miközben Józsinak (és édesanyjának is) rengeteg márkás ruhadarabja van, holmijaival rendszerint dicsekszik a többieknek – ami nem tesz jót a népszerűségének…

Az anya nem érzi, hogy gyermekével bármi probléma lenne. Ő maga is úgy gondolja, hogy így kell megvédenie magát, vissza kell szólni, sőt, visszaütésre is szokta biztatni a fiát. Felháborodottan beszél az iskolába járó cigányokról, akik agresszívek, és volt, hogy megrángatták Józsit. Ezért gyakran felkísérik a fiút az osztályába, és otthon sem engedik egyedül sehová, a lépcsőházba sem, mert félnek, hogy valami baja lesz. Józsit emiatt is csúfolják a többiek. Az orrmandula megnézetését – hiába támasztom alá a logopédus egyértelmű javaslatával is – az anya egyértelműen elutasítja. Retteg attól, hogy meg kell műteni a gyermeket, hogy nem ébred fel utána. Azt sem hiszi el, hogy fia magányos az iskolában, nincsenek barátai, sőt, csak ellenségeket gyűjt magának provokatív stílusával.

Az anya azzal tudja még a túlféltés mellett gyermeke iránti szeretetét kifejezni, hogy eteti. Nem főz, mert azt Józsi szerint sem tud, de naponta csomagol neki bőséges tízórait, uzsonnát, amit a fiú élvezettel kicsomagol, és közönség előtt feltűnően elmajszolja a konyharuhába tekert legalább három nagy szelet kenyeret, mellé néhány szelet szalonnát, kolbászt. Zöldség semmi, mert az nem férfias – mondja Józsi, aki édesapjától tanulta ezt.

A kisfiú teljesen önállótlan. Nem képes egyedül rendesen felöltözni sem, megszokta, hogy egyedüli gyerekként otthon három felnőtt ugrál körülötte, és mindenben kiszolgálják. Bármit kér, megkapja. Nem motiválható semmivel, hiszen a jutalom és büntetés fogalmát sem ismeri, tudja, hogy ha bármi negatívum éri az iskolában, szülei és nagymamája az igazgatóhoz mennek panaszkodni. Az igazgató partnernek bizonyul ilyen esetekben, megígér mindent, számára az iskola hírneve a legfontosabb. A hozzá panaszra járó emberek többségének reakciója pedig kiszámíthatatlan egy esetleges visszautasítás, keményebb fellépés esetén…

Józsi a jövőjét is csak így tudja elképzelni: anyuka mindenben támogatni fogja, az apukája jó sok pénzt keres, abból megél majd, lesz nagy autója, bérel egy lakást.

(iskolai pszichológus)

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »