Linda 1990-ban született Budapesten. Nővére 5 évvel idősebb nála. Linda 12 éves volt, amikor szülei elváltak. A kislányt megviselte a család széthullása, nagyon ragaszkodott édesapjához. A bíróság által kijelölt láthatási idők nem teltek békésen, az édesanya mindig „balhét rendezett”, veszekedett az apával, aki egy idő után megunta a cirkuszokat, a látogatások megritkultak, majd teljesen elmaradtak.
A lakótelepi lakásba később az anya édesanyja is beköltözött: nyugdíjára nagy szüksége volt a családnak. Linda középiskolás korában az anyuka munkanélküli lett, azóta is alkalmi munkái vannak, takarításból él.
Linda kisgyerekként leginkább rajzolgatott, festegetett, gyöngyöt fűzött, ezért a kerületben akkor nyílt Waldorf-iskolába íratták be. Ide a kislány nagyon szeretett járni, fejlett fantáziája és kreativitása kibontakozhatott. Visszatekintve az akkori időkre, Linda azt mondja, hogy családias légkör vette körül, csak pozitív élményekben volt része az iskolában. A Waldorf-iskola később középiskolai osztályokkal bővült, így nem volt kérdés, hogy Linda marad az intézményben.
10. osztályban kezdődtek az iskolai gondok: Linda nem járt be órákra, nem teljesítette a követelményeket. Édesanyja szerint az iskola szemlélete már nem felelt meg a szabadságra vágyó, kamaszodó lányának. Szerinte túl sok mindent engedtek meg a gyerekeknek, túlzottan szabad szellemű volt az iskola. Az anya azt is elmondta, hogy egyes témákban ugyan alaposan elmélyülnek a diákok, néhány tantárgy oktatási színvonala viszont nem megfelelő, és lánya a hagyományos gimnáziumi érettségi követelményeket itt nem tudta volna teljesíteni. Rövid tanakodás után ezért átíratta egy „normál” gimnáziumba, ahol Lindának újból kellett járnia a 10. osztályt. Nem fogadták el ugyanis a Waldorfban szerzett osztályzatait, különbözeti vizsgát is kellett volna tennie. Év végén Linda még informatikából és földrajzból érettségit tett, de egy évvel később a 11. osztályt már nem tudta elvégezni. Nem járt rendszeresen az órákra. Fegyelmije nem volt, magatartásával sem akadtak különösebb gondok. Igaz, a hiányzásokat itt, ebben a szabálykövetőbb iskolában már komolyabban vették, mint a Waldorfban. Amint 18 éves lett, otthagyta az iskolát.
Alkalmi munkái lettek, két évig rendezvényeken, játszóházakban dolgozott. A gyerekeket mindig szerette, kézügyessége kiváló, ezért kézműves foglalkozások vezetésére kérték fel. Az alkalmi munkákból származó „fekete” jövedelme azonban nem volt rendszeres. Édesanyja a helyi családsegítő szolgálat által meghirdetette TÁMOP-os program felhívására megkereste a családsegítő szolgálat egyik munkatársát. Elmondta, hogy lánya félbehagyta az iskolát, depressziós, szorongásos tünetei vannak, baráti köre már nincs. A programba kerüléshez szükséges első felvételi interjúra ketten jöttek el. Eleinte Linda nem mutatott nagy lelkesedést, amikor azonban kiderült, hogy a projektben művészeti klubok is vannak, örömmel vállalta a feltételeket. Komplex pályaválasztási, munkaorientációs felmérés után Linda önismereti, személyiségfejlesztő tréningen vett részt. A pszichológiai tanácsadáson felmerült, hogy egyéni terápiára van szüksége: szorongásai néha annyira felerősödnek, hogy a lakást egyedül képtelen elhagyni. Azt állította, hogy a válás és az otthoni zűrök megviselték, hogy tizenéves kora óta vannak ilyen tünetei. A szociális munkás mentor biztosította Lindát, hogy a képzési-, illetve tréningnapokon elkíséri a lányt.
Linda különböző csoportokba kezdett járni: agyagozott, gyöngyöt fűzött, sportolt (jógázott és járt a küzdősport csoportba is.) Ismeretségeket kötött, aktívabbá, magabiztosabbá vált. Szorongásai csökkentek.
A mentor elérkezettnek látta az időt, hogy Linda folytassa tanulmányait. Megbeszélték, hogy Linda elmegy a régi iskolájába, elkéri bizonyítványát, és közösen keresnek egy esti tagozatos középiskolát, ahol a lány befejezheti tanulmányait, esetleg szakmát választ. Linda egy hét múlva azt mondta, hogy probléma van a dokumentumokkal, az iskola nem adja ki őket. Később mégis behozta a bizonyítványát, melyen a 11. osztály osztályzatai is szerepeltek, de elég zavarosan beszélt. A mentor ekkor felhívta az iskola igazgatóját, aki elmondta, hogy Lindával nagyon sok gondjuk volt, az iskolából azért marad ki, mert jegyeket hamisított a bizonyítványába. A 11. osztályt nem is fejezte be. A vezetőség nem vitte rendőrségre az ügyet az akkor már nagykorú lánnyal szemben, de eltanácsolták az iskolából. Az igazgató azonban hajlandó volt a mentor kérésére a 10. osztályig elvégzett eredményekről igazolást kiállítani.
A kerületben működő, térítésmentes esti gimnáziumba ugyan később beiratkozott Linda, de nem kezdte meg a tanulmányait. Az első hónapban még bejárt, aztán azt mondta, hogy nem tudja az összes tárgyat tanulni, nagyon nehéz neki az angol meg a matek.
Közben Lindával, a mentor és a pszichológus együttműködésével, megbeszélték az okmányhamisítási ügyet. A lány beismerte tettét, azt mondta, félt az otthoni következményektől. A TÁMOP-os program viszont lehetőséget biztosított most egy második esélyre. (A 10. osztályra épülő OKJ-s környezetvédelmi ügyintéző képzést a pályatanácsadás eredményei és Linda érdeklődési körének vizsgálata után választották ki.) A tanfolyamhoz kapcsolódó térítési díjat, a vizsgadíjakat, tankönyvek árát pályázati pénzből fizették. Részletes együttműködési szerződést is kötött a családsegítő szolgálat és Linda. Közben a szociális munkás több támogatást elnyert a családnak: adósságrendezési programba kapcsolta be a családot, lakásfenntartási támogatást intézett, számítógépet szerzett a tanuláshoz.
A két év oktatási idő nem telt zökkenőmentesen. Lindának voltak konfliktusai a tanárokkal, előfordult, hogy nem ment el a modulzáró vizsgára, sokszor az iskolát hibáztatta, ha nem voltak sikeresek a vizsgái, írásbeli dolgozatai. Szeretett másokat felelősségre vonni, hibáztatni, az egyéni felelősség kérdéséről emiatt rengeteget beszélgettek a mentorral. A mentor az iskola kapcsolattartójával, a tanfolyam felelősével két évig hetente tartotta a kapcsolatot. Emellett rendszeresen igénybe vette a pszichológus segítségét. Linda és az édesanyja közötti kapcsolat rendezésére a család mediációs tanácsadáson vett részt. Nehézségek árán ugyan, de Linda megszerezte a végbizonyítványt, és OKJ-s szakmai végzettsége, szakmája lett.
A TÁMOP-os program zárása után Linda ismeretségei megszakadtak, úgy érzi, ismét légüres térbe került. Párkapcsolatai nem tartósak, kudarcosak. Édesanyjával sem zavartalan a kapcsolata: a család azóta is anyagi gondokkal küzd.
A történet sikertelenségének egyik oka az, hogy Lindának csak rövid ideig vannak munkái, és igazából sehol se találja a helyét. Szakmájában elhelyezkedni nem tud. Külföldön is vállalt már munkát, de rövid időn belül hazajött.
Szolgálatunkhoz a mai napig kötődik: önkéntes munkát végez, rendszeresen kézműves foglalkozásokat tart gyerekeknek. Megbízható, pontos, a foglalkozásokon jó együttműködésben dolgozik a gyerekekkel, kreativitása fejlett. Elmondása szerint védett környezetben szorongásmentesen tud létezni, és a szolgálat ilyen számára. Sajnos a program célja (tartós foglalkoztatás) nem valósult meg, a lány mentális állapota javult ugyan, de szorongásai megmaradtak, és ezek gátolják életminőségét.
(családgondozó)
Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »