2009-2010

Nemzeti workshopok

CBI NLLS 1. Nemzeti Workshop – 2009. június 22.

Motivációk a tanulásra

A rendezvény célja volt, hogy – az április végén szervezett hasonló összejövetel folytatásaként – az egész életen át tartó tanulás stratégiájának egy kiemelten fontos témakörét, a felnőttek tanulással kapcsolatos motiválásának kérdését elemezze. A tervezett rövid prezentációk Magyarországon újszerűnek számító megoldásokat mutatnak be, illetve a hagyományos szervezett képzésen kívüli tanulás lehetőségeit tekintik át. E két téma elmélyültebb vitájára adott módot a délutáni két tematikus szekció.

Program

A műhelymunka szakmai összefoglalója

Előadások:


2. Nemzeti workshop - Felkészítés a CBI-NLLS projekt zárókonferenciájára, 2010. január 15.

A rendezvény célja az volt, hogy a CBI-NLLS projekt 2010. február 2.-4.-én tartandó zárkonferenciájára utazó 15 magyar szakembert tájékoztassuk a projekt eddigi eredményeiről és egy közös tudásmegosztás és eszmecsere keretében tartalmilag felkészítsük a záróeseményre.

A workshop programja

A rendezvényről készült összefoglaló

 

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »