2.2. Célmeghatározás

Jelent-e problémát a korai iskolaelhagyás, illetve a lemorzsolódás az iskolában?

  • Veszélyeztetett-e a diák a korai iskolaelhagyás szempontjából?

Szeretnénk-e tenni valamit iskolai szinten?

  • Be akarok-e avatkozni a folyamatba?

Mi a nevelési filozófiánk?

  • Mi az én pedagógiai hitvallásom?

Mik a hosszú távú céljaink a korai iskolaelhagyást illetően, illetve a lemorzsolódás csökkentésére?

  • Mit akarok elérni ezzel a diákkal?

Célmeghatározás nélkül az elemzés szempontjai nem világosak és nincsenek kapcsolatban azzal, amit az intézmény el szeretne érni.  Az aktuális helyzet és adott feltételek nem szabad, hogy hatással legyenek a célokra. Bármilyen célt ki lehet tűzni – akár a legirreálisabbat is – de ekkor a kérdés már nem az, hogy a célok elérhetők vagy nem. A kérdés az, hogy MIKOR érjük el a célokat.

Mielőtt a korai jelzőrendszer fejlesztésén (vagy bármilyen fejlesztési projekten) dolgozni kezdünk, a nulladik lépés az intézményvezető döntése arról, hogy a problémával foglalkozni kell.  Dönthet a vezető egyedül is, de ajánlott, hogy vonjon be kollégákat is. A CroCooS projekt iskolavezetőinek azt ajánljuk, hogy alakítsanak egy „korai jelző” teamet.

Ami a diákokat illeti, szintén ki kell tűznünk egy célt, egy irányt, amelyen haladunk. A célok inkább a kihívásokra adnak válaszokat, mint megoldást a problémákra, a tanároknak ezt a pozitív szemléletet kell fenntartani.

Az iskolában jelentkezik-e problémaként a korai iskolaelhagyás, illetve a lemorzsolódás?

Az első kérdés, amit az intézményvezetésnek fel kell tennie, hogy jelentkezik-e problémaként az iskolában a lemorzsolódás és/vagy a korai iskolaelhagyás. Ez könnyű kérdésnek tűnik, de a tény az, hogy az összes iskolában, majdnem mindig van néhány korai iskolaelhagyó, lemorzsolódó. Miközben minden gyermek és fiatal felnőtt fontosnak tekintendő, és a lemorzsolódás az egyén szempontjából probléma, de rendszerszinten, limitált forrásokkal, el kell dönteni, hogy mikortól döntsön úgy az iskola, hogy ez megoldandó kérdés, és kezdjen dolgozni a korai jelzőrendszer kiépítésén. Aranyszabály, hogy a 100 %-os hatékonyság csak elméletileg lehetséges minden rendszerben. Közismert, hogy bizonyos szinten túl minden minőségi fejlesztés költsége magasabb, mint a hozama. Az intézményvezetésnek kell döntenie arról, hogy a korai iskolaelhagyás/lemorzsolódás jelensége olyan problémának számít-e az intézményben, amivel foglalkozni kell.

Mindenekelőtt azonosítanunk kell a problémát. Sok iskolában pontos adatok állnak rendelkezésre a lemorzsolódott diákok számáról, és arról is, hogy mikortól nem járnak iskolába. De sok esetben ezek az adatok nem hozzáférhetőek, és ami még fontosabb, nem állnak rendelkezésre évekre visszamenően. A statisztikai elemzések aranyszabálya, hogy egy adat nem adat. A lemorzsolódás problémájára csak a trendek ismeretében lehet felfigyelni. Így például ha az iskolából való kimaradás csökkenő trendet mutat, akkor azt érdemes elemezni, hogy mi változott az elmúlt években, vagy mi az, amit jól csináltunk, mit kéne továbbra is folytatni. De ha a mutatók romlanak, az ellenkező oldalról kell a helyzettel foglalkozni.

Abban az esetben, ha az iskola nem rendelkezik a lemorzsolódással, a korai iskolaelhagyással kapcsolatos adatokkal, az adatgyűjtés és adatértelmezés folyamatának megtervezése válik szükségessé.

Tanulói szinten a tanárnak rendelkeznie kell olyan információval, hogy a diák fontolgatja-e az iskolából való kilépést, esetében fennáll-e a korai iskolaelhagyás veszélye. Más szóval: problémával állunk-e szemben?

Akarunk-e tenni valamit?

A következő lépés: döntést hozni arról, hogy az iskolavezetés szeretne-e tenni valamit, hogy javítson a helyzeten. Ez nem könnyű feladat. Bizonyos esetekben az iskoláknak számos egyéb problémájuk van, ami fontosabb lehet, vagy sürgősebb, hogy megoldják. Nem szakmai hiba, ha a vezető ugyan azonosítja a problémát, de úgy dönt, hogy egyelőre nem korai jelzőrendszer fejlesztésével foglalkoznak. 

Viszont abban az esetben, ha az iskolavezetés úgy dönt, hogy tesz valamit, a döntést komolyan kell venni. A vezetőségi döntés komoly, bizonyítani is kell, hogy elkötelezettek mellette. Egy intézményi állásfoglalásnak láthatónak és dokumentáltnak kell lennie.

Tehát:

  •  leírt, aláírt és nyilvános az iskolában a tanárok és minden érintett számára,
  • elmagyarázták az iskolai személyzetnek, a tanároknak és a tanulóknak,
  • újra és újra kihirdetik, a fejlesztésekről és eredményekről beszámolnak az érintetteknek,
  • az iskolavezetés visszajelzést kér az érintettektől, ezzel elkötelezettségét is megerősíti.

A diákok szintjéből kiinduló megközelítés esetén a tanárnak el kell döntenie, hogy szükséges-e valamilyen beavatkozás. A korai iskolaelhagyás önmagában nem tragédia, és nem feltétlenül teszi tönkre egy fiatal személy életét. A boldogan vállalt terhesség nem feltétlenül felel meg egy tanár értékrendjének, de megoldást jelenthet az életválságra egy diák számára. Az iskolából való ideiglenes kimaradás nem feltétlenül jelenti az élet és a karrier végét. Ahogy azt egy lemorzsolódott diák megfogalmazta: „Akkor javaslom az iskolaelhagyást, ha valakinek nagyon jó oka van rá. De csak azért, mert nem tudod, mit tegyél – ne maradj ki!”

Milyen a nevelési filozófiánk?

A legtöbb iskolának van egy jelmondata vagy egy küldetési nyilatkozata, amely összefoglalja az iskola pedagógiai filozófiáját. Azonban ez félrevezető lehet. Sokszor az iskolák meghatározzák a filozófiájukat és később feladják azzal, hogy már teljesítették. Ha megkérdezzük a tanárokat vagy az egyéb iskolai személyzetet az iskola filozófiájáról, gyakran eltérő válaszokat kapunk. Az iskola filozófiája integrált részét képezi az intézményi kultúrának, de csak akkor, ha gondozzák és rendszeresen visszatérnek hozzá.

Amikor az iskola filozófiáját a vezetői team szeretné meghatározni, ez azt jelenti, hogy olyan közös értékrendet kéne kialakítani, amellyel az intézményi dolgozók döntő többsége is azonosul. Ez a közös értékrend biztosítja a célok meghatározásához a szilárd alapokat.

Közös értékrend nem csupán a szavak szintjét jelenti, csakis a munkatársak folyamatos párbeszéde mellett jöhet létre. Az értékek a mindennapi helyzetekben kerülnek azonosításra és értelmezésre.

Előfordulhat, hogy a vezetés azt tapasztalja, hogy a személyzet értékei nagyon különbözőek és nincsenek összhangban a lemorzsolódás csökkentése, a korai iskolaelhagyás érdekében hozott vezetőségi döntésekkel. Lehet, hogy a munkatársak nem motiváltak és nem osztják a vezetőség aggodalmát a veszélyeztetett tanulókkal kapcsolatban. Vagy azt gondolják, hogy a diákok maguk felelősek a saját meggyőződésükért és igazságtalan elsőbbséget adni nekik azon diákokkal szemben, akik tényleg tanulni szeretnének. Ilyen helyzetben a vezetőség először az értékek megváltoztatására dolgozhat ki egy stratégiát. Így viszont sokkal hosszabb idővel kell számolnia a korai jelzőrendszer bevezetéséig.

Ha az iskola az egyes diákokból kiindulva építi ki a rendszert, akkor a tanároknak önmaguknak kell feltenni a kérdést, hogy mi is a filozófiájuk. Valóban érdeklik-e a tanulók, vagy ez csak kötelesség számukra? Úgy gondolják, hogy kizárólag a diákok felelőssége, ha lemorzsolódnak, vagy maguknak a tanároknak is van-e benne szerepük? A hibáztatás nem a megfelelő magatartás a korai jelzőrendszer kialakításához.

Mik a hosszú távú céljaink a korai iskolaelhagyást illetően, illetve a lemorzsolódás csökkentésére?

A hosszú távú vagy stratégiai cél referenciaként szolgál és a közös értékeken alapul, valamint azon a döntésen, hogy az iskola szeretne valamit tenni. A cél annyira specifikus lehet, amennyire a stratégiai gondolkodás megengedi. Mindenesetre tartalmaznia kell:

  • időkeretet,
  • mérhető dimenziót,
  • annak a lehetőségét, hogy az iskolát a jövőre nézve is pozícionálja (benchmarking).

Egy gyenge stratégiai célból hiányoznak a fent említett tulajdonságok, mint például a következő: „Az a szándékunk , hogy a jövőben olyan mértékben csökkentsük a lemorzsolódást az iskolában, amennyire csak lehet.”

Ezzel a céllal az a probléma, hogy nem tudjuk, milyen kérdést tesznek fel maguknak a jövő évben.

  • Nem tudjuk, hogy vajon az intézménynek még fejlődnie kell, vagy elérték a célt.
  • A lemorzsolódási ráta 0,1 %. Az intézmény jól működik?
  • Ez a maximum, amit el tudunk érni (vagy a szomszéd iskola kétszer olyan jól működik, mint a miénk)?
  • És végül: hogyan tovább?

Egy jól megalkotott stratégiát így lehet megfogalmazni: „5 éven belül annyira csökkentjük a lemorzsolódási rátát az iskolában, hogy ebben mi legyünk a megyében a legjobbak.” Hogyan lehetne az iskolának egy hasonlóan megírt célja, ami megfelelő választ ad a fent felsorolt kérdésekre, különös tekintettel a „hogyan tovább?”-ra?

A kérdésre kétféle válasz adódik: vagy felülvizsgálni és pontosítani a stratégiai célt, vagy megváltoztatni, új tevékenységeket tervezni a jövőre nézve. Mindkét út hatékony lehet.

Ha az egyes tanulókra fókuszálva épül ki a rendszer, a valódi kérdés az, hogy kire tekintenek a tanárok lemorzsolódó diákként? Mindenkire, aki elhagyja az iskolát, vagy csak azokra, akik a képzés befejezése nélkül hagyják el az oktatási rendszert? Lehet, hogy a tanárnak az a célja, hogy szemmel tartsa a diákot, kövesse útját, és alternatívákat kínáljon számára az iskolába való visszatéréshez, vagy kövesse azt a karriert, amely nem igényel formális képzést.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »