Riportok

A projekt egy intézményi szintű korai jelzőrendszer elemeit azonosította és tesztelte a rendszer alkalmazhatóságát az egyes országokban. A pilot iskolák mentori támogatásban részesültek a korai jelzőrendszerrel foglalkozó munkacsoportok létrehozása, a  figyelmeztető jelek, a beavatkozási protokollok iskolai szintű nyomon követése, az egyéni fejlődési terv felhasználása és a szektorközi együttműködés során.

A projekt főbb eredményei:

Záróbeszámoló

A CroCooS projekzáróbeszámolója összefoglalja a projekt elméleti hátterét és a szakpolitikai kísérletet, a kísérleti folyamat végrehajtásának eredményeit és az értékelés megállapításainak nagyszabású elemzését. A jelentés tartalmazza a korai jelzőrendszerre vonatkozó szakpolitikai ajánlásokat és a korai jelzőrendszer intézményi  modelljét.

Országjelentések

A kutatási munka keretében kidolgozásra került országjelentések felépítése lehetővé teszi az kísérleti országok oktatási rendszerének összehasonlítását az iskolai lemorzsolódás kezelése tekintetében. Az országjelentést a kísérleti országok angol nyelven is elkészítették.

  

Háttérkutatás

A kísérlet megtervezése és megvalósítása érdekében háttérkutatásra került sor. Ennek keretében kutatási terv, forrásjegyzék, interjú-útmutatók és online kérdőívek kerültek kidolgozásra. Közzétettük a kutatási eredmények összefoglalását, amelyben a hangsúly az országok figyelmeztető jelekkel kapcsolatos gyakorlatára helyeződött.

A másodelemzésről készült jelentés

A tanulmányutaknak és a másodelemzésnek köszönhetően érthető és koherens kép alakult ki a korai jelzőrendszerek európai példáiról és a jól működő bevált gyakorlatokról, amelyeket egy, a hat európai ország gyakorlatát ismertető jelentés foglalt össze.

A nemzetközi kérdőívek eredményei -   a  tanárok körében   és az oktatási szakemberek   körén kívül

A projekthez kapcsolódó kérdőívek első részének célközönsége a kísérleti országok tanárai, valamint az oktatási szférán kívül tevékenykedő magyar és szerb szakemberek voltak. Ezenfelül Magyarországon széles körű, reprezentatív felmérésre is sor került, míg a többi országban kisebb, nem reprezentatív felméréseket  végeztek a partnerszervezetek hálózatán keresztül. A társult partnerek részvételével interjúk lebonyolítására került sor, továbbá fókuszcsoport-megbeszélést tartottak magyar szülők részvételével. A nemzetközi kérdőívek tanárok körében és az oktatási szakemberek körén kívül elért eredményeit ismertető jelentés a képre kattintva érhető el.

A CroCooS   projekt   külső   értékelő   jelentései

A külső szakértők által összeállított végső jelentés célja a projekt utólagos értékelése, a tevékenységek, a teljesítmény és a projekt eredményeinek átgondolása volt.

Tempus Pályázatok Képzések Europass Alumni Tudástár Szakmai projektek Nemzetköziesítés

Az oktataskepzes.tka.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »